Üzleti érdekekre hivatkozva évtizedekre jóvátehetetlen károkat okoztak a Balatonnak.
Nem vagyok biológus vagy horgász, de annyit tudok a csukáról, amennyit átlagembernek ismernie kell. A csuka ragadozó, fehér, kemény húsa van, viszonylag szálkás. A 30-40 centis példányok gerincoszlopa finomabb, kisebb csontozatú, mint például a pontyé.
Mindezt azért említem, mert az a gyanúm, hogy a balatoni halsütők nem ismerik a halat. Hévízen, az autóbusz-pályaudvar mellett remek halsütő van. A tábláján ez áll: „Csuka 48 Ft/kg.” Más hal nincs. Körülbelül 35 centis halat vásároltam. A fej „természetesen” hiányzott. Nem érdekes, ha süllőt vagy keszeget vettem azelőtt a Balaton-parton, a fej mindig rajta maradt, mondván, nyomjon többet az a hal.
– Ez csuka? – kérdeztem, miután kiderült, hogy nincs szálka a halban.
– Az – válaszolta az eladónő.
Volt ebben valami következetesség, mert 3 óra múlva a kiírás szerint hasonló csukával találkoztam Badacsonyban, ahogy a sorompón túlléptem, balra a halsütőnél. Az ára azonban már 55 forint volt. Ugyanaz a halfajta! Érdekessége: masszív, fehér, erős csontozatú gerinc. Inkább a süllőhöz hasonlított, mint a csukához. Este Balatonfüreden a halászcsárdával szemben, a halsütőnél találkoztam „ugyanazzal” a csukával. A 35 év körüli, kissé kopaszodó ember őszintén elismerte: „Uram, ez szálka nélküli tengeri hal ezért 42 forint.”
1974-et írunk, a Népszava újságírója állítása szerint mindenhol tengeri csukába, vagyis hekkbe fut a tó körüli bódékban. Ma már biztosan tudjuk, nem a nagyotmondás szándéka vezérelte őt. A 70-es évek közepére ez a halfajta valóban bevette a Balatont – vagyis annak a partját.
Ponty ki, hekk be
Bár még egy jó 10 év kellett hozza, hogy a hekk egyáltalán megjelenjen nálunk, karrierje tulajdonképpen 1960-ban kezdődött. „Az idén különösen gazdag zsákmánynak örülhetnek a halászok. Magyarországon egy-egy szezonban ennyi tógazdasági ponty még soha nem akadt hálóba. (…) Megkezdődött a pontyexport is. Különleges élőhal-szállító vasúti kocsikban utazik a magyar hal – Ausztriába, az NDK-ba, Nyugat-Németországba, s egyéb nyugat-európai országokba” – büszkélkedik szintén a Népszava 1960-ban.
Az illetékesek a pontybiznisz során hamar rájöttek, nem tudnak annyi halat és olyan áron eladásra kínálni, amire a Nyugat ne csapna le. „Haltermésünk csökkenése ellenére a halexport 1962-höz viszonyítva 1964-ben kereken 10%-kal növekedett (…) Megvan a szakmai lehetőség arra, hogy a tógazdaságok a jelenleginél jóval több fogassüllőt, harcsát, olasz és nyugatnémet minőségű compót termeljenek. Ennek érdekében 1963. január 1-től a fogassüllő és a harcsa termelői árát átlagosan 40%-kal emelték fel, és az export compóért is mintegy 60%-kal többet kap a termelő” – készít leltárt 1965-ben a Figyelőben Földényi István, az állami monopóliummal rendelkező Halértékesítő Vállalat (HALÉRT) igazgatója. Szavait nehéz másként értelmezni, mint annak beismerését , hogy a jóval vastagabb pénztárcájú külföldet részesítik előnyben.
Hogy a magyarok se maradjanak hal nélkül, ellentétes irányba is beindult a forgalom. Hasonló okok miatt viszont idővel utánpótlási gondok léptek fel. „Az árnövekedés oka minden esetben az volt, hogy a külföldi szállítók jelentősen emelték az eladási árakat. A cégek arra hivatkoztak, hogy a tengeri hal fogyasztása az elmúlt évtizedben egész Európában jelentősen növekedett. (…) A HALÉRT és az importőr TERIMPEX, hogy a jelenleginél alacsonyabb áron adhassa el a halfilét, megpróbálkozik más beszerzési források felkutatásával. Az izlandi és dán cégek kínálati árai azonban még a norvég termelőkéinél is magasabbak. Most svéd szállítókkal tárgyalnak” – írja 1971 májusában a Világgazdaság.
Szovjetunió, Bulgária…és Argentína
A külföldi ügyletek lebonyolításáért a HALÉRT alá tartozó, 1949-ben alapított TERIMPEX Állat- és Terményforgalmi Külkereskedelmi Nagyvállalat felelt. Az említett svéd vonallal is ők foglalkoztak, majd a tárgyalások elakadását követően ők néztek más lehetőség után. Ami már eredményre vezetett, így alig egy hónap múlva sikerről számolhatott be az Esti Hírlap. „A hiány pótlására, az ellátás javítására új beszerzési forrást keresett a HALÉRT. Sikerült olcsó tengeri halat vásárolnia a Szovjetunióból 45 vagonnal és Bulgáriából 27 vagonnal. A mélyhűtött tengeri halak sütésre kiválóan alkalmasak. A szovjet sztavrida a keszeghez hasonlít, azzal a különbséggel, hogy nem szálkás, míg a bolgár hek nevű hal a fogassal is felveszi a versenyt. Egyelőre 30 vagon import tengeri hal került forgalomba, a sztavrida kilónként 16 forintért, a hek 18 forintért.”
A propagandában erősebb Hajdú-Bihari Napló egyenesen Bővült a választék halakból címmel interpretálta az eseményeket. „A Halértékesítő Vállalat a halkedvelők igényeinek jobb kielégítése céljából nagyobb mennyiségű halat importál külföldről rendszeresen a jövőben.” Egyik tudósításból sem hiányzott viszont a „népnevelés”, vagyis annak sulykolása, hogy a hekk „megtévesztésig hasonló” a magyar fogashoz.
A szuggesztió és a magyar hal megfogyatkozása a boltokban hamar hatott (ekkor évi 2000 tonna volt az export). Mindezt a Fejér Megyei Hírlap 1973-as riportjának egy részlete is jól szemlélteti. „Hajnaltól alkonyatig serceg a forró zsír, sülnek a paprikás lisztbe forgatott halak. Soha nem fogy el a bódé előtt várakozók sora. Legnépszerűbb a hek – kis méretű tengeri hal, emlékeztet a süllő ízére. Olyannyira, hogy a nyári balatoni halsütő bódékban többnyire ebből a tengeri halból árusítják a rántott halat.” Annál is inkább, mert az igazi süllő árban nem tudta felvenni a versenyt a helyettesítőjével. Kilója ekkor 40 forintba került. Ez éppen duplája volt a hekk árának – még úgy is, hogy Bulgária mellett minden valószínűség szerint a nem éppen közeli Argentínából is érkezett utóbbiból.
Hekk mesterek
A siker érdekében még egy cselt bevetettek. A bevezetőben szereplő „becsületes” halsütővel ellentétben a kollégák többsége mélyen hallgatott a pedigréről, következetesen hekk névvel illette a jövevényt. (Hogy honnan ered a név, arról lásd keretes írást alább.) „Elnevezése szó szerinti fordításban tengeri csuka volna. Ezt azonban szándékosan nem használják, nehogy a fogyasztók bizalmatlanságát váltsa ki. Azt gondolhatnák, hogy direkt meg akarják őket téveszteni. Az élő hal iránti kereslet ugyanis jóval nagyobb, mint a mélyhűtött tengeri halfilék népszerűsége” – magyarázza a Hajdú-Bihari Naplónak 1975-ben a HALÉRT budapesti igazgatóságáról Szmodics Margit értékesítési főosztályvezető.
A hekk halnév orosz, esetleg angol eredetű nyelvünkben. A halat Magyarországra importáló vállalat munkatársai adhatták a nevet félrehallás alapján. Tekintettel a hal importjának kezdeti időszakára, a korszak akkori, minden területen jellemző szovjet függőségére, a Terimpex szocialista nagyvállalat dolgozói a faj or. хейк, хек, хэк nevét tarthatták elsődlegesen szem előtt. Mivel a Terimpex elsősorban élelmiszerrel, állatokkal külkereskedő vállalat volt, előfordulhat az is, hogy a hal angol hake (…) neve volt közismert, a nemzetközi kereskedelemben általánosan használt (…) A halnév az óangol haki ’horog’ szóból magyarázható, a tűhegyes fogakra, az állkapocsra utal.
Rácz János: A legnépszerűbb „balatoni” hal nevei (részlet), Magyar Nyelv 2013
Pedig a 20. század elején ez a halfajta futott már be itthon karriert tengeri csuka néven. 1904-ben bukkant fel először a Nagyásárcsarnok egyik árusának kínálatában. Alig egy évvel később aztán egy Borhegyi János nevű, számos pesti bolttal rendelkező kereskedő kis túlzással csuka-dömping eljövetelét jelentette be hirdetésében. „Megszűnt a drágaság, mert augusztus 31-től, csütörtöktől kezdve, a legjobb minőségű friss tengeri halak 1-5 kilós lazac, süllő, angolna, tengeri csuka, melyek eddig csak az előkelőbb csemegeüzletekben magas árért voltak kaphatók, kilónként 50 fillérért lesznek elárusítva.
Címlapfotó: Gábor Kulcsár / Unsplash