A Dreher cégbirodalom valami olyat készített, aminek tulajdonképpen semmi köze a sörhöz.
Az osztrák származású Dreher Antal kőbányai gyárát legtöbben kizárólag a söréről ismerik, pedig 100 évvel ezelőtt még nagyon széles tevékenységi körrel rendelkezett. Saját szüretelésű szőlőből készült konyak mellett rum és likőr is színesítette a szeszesital-palettát, de rendelkeztek pamutfonodával, ásványvíz-palackozóval és versenyistállóval is. Elég jól szemléltetik az 1983-as emlékkiállításra írt versikék, hogy a múlt század első felében tényleg szinte bárhol, bármilyen életkorban bele lehetett botlani valamilyen Dreher termékbe:
„Nézd, hogy hízik a kis bébi, Dréher-tejet adnak néki”
„Hogyha harminc: neje szoptat, kit tápsörre ezért szoktat”
„Jubilál, ha ötven végül, s Baksör folyik szünet nélkül”
„S felsóhajt, ha százig vénül, hol lennék már Dréher nélkül?
Dreher tehén, mint melléktermék
Ezek mellé jött aztán a csokoládé, miután 1922-ben Dreher Jenő egy németországi lapban felhívást tett közzé, üresen álló épületeibe egy újabb, sokadik ipart telepítene. A kihasználatlan kapacitás oka kettős volt: a területelcsatolások miatt az első világháború után visszaesett az országban a sörfogyasztás, ráadásul a budafoki Haggenmacher sörgyárral történt egyesülés (aminek révén létrejött az Első Magyar Részvénysörfőzde) racionalizálást, összevonásokat hozott magával.
De vissza a hirdetéshez! A szóbeszéd szerint nemcsak azért esett a választás a Maul A.G. Wernigerodéra, mert olcsón hozzájuthattak a németek által éppen szanált schwertaui csokigyár berendezéseihez, de igy igazán jó helyre került a melléktermék sörtörkölyön tartott Dreher-tehenek teje is. (Tényleg saját gulya biztosította az alapanyagot.) Az üzlet tehát megköttetett, 1923. július 16-án kelt a „Maul Kakaó- és Csokoládégyár Rt.” alapító okirata, a termelés 1924 áprilisában indult be a táblás csokoládéval és pár desszertfajtával.
„Az árumintavásáron mutatták be először az országban már mindenütt kapható Maul csokoládé, és kakaógyártmányokat. A Mául csokoládégyár a Dréher-telepen épült fel és a csokoládégyártmányoknak máris első tényezője lett. A gyár az árumintavásár közönségének azzal kedveskedik, hogy a gyártmányaiból kóstolópróbákat rendez és a közönség így díjtalanul meggyőződhetik azoknak a kiválóságáról! Horthy Miklós kormányzó a legnagyobb elismerését fejezte kt a gyár jelenlévő igazgatójának, Löwy Marcellnek” – tudósított a Világ című napilap az 1924 június 1-én a Városligetben megnyitott VX. Árumintavásárról. „A kiállítást ellepő közönség oly nagy érdeklődést tanúsított a Dréher készítmények iránt, hogy valóságos torlódás támadt a sátor előtt” – írta ugyanekkor a Szózat című újság.
Válogatott reklámfogások
Az Árumintavásár sikere ellenére meg kellett dolgozni a fogyasztókat, a Maul ugyanis addig teljesen ismeretlen márkának számított Magyarországon. A Dreher „marketingosztályán” válogatott módszereket eszeltek ki erre. Plakátot terveztettek Faragó Gézával, a kor egyik legfelkapottabb plakáttervező-festőművészével, elárasztották a korabeli lapokat Dreher csokis receptekkel, de szerveztek reklámszövegíró-versenyt és keresztrejtvény-nyereményjátékokat is.
A legzseniálisabb húzás talán mégis az volt, hogy megbízták a cég tisztviselőit, munka után látogassák meg a budapesti édességboltokat és keressék a Maul csokoládét, majd feldúlva távozzanak, amennyiben nem találják. A legtöbb kereskedő az incidens hatására természetesen berendelte a terméket.
1933-ban az aktuális plakátjára versíró-pályázatot hirdetett a Dreher. Az eredményről a Színházi Élet című lap hasábjain keresztül tájékoztatták a beküldőket:
„A cég nem talált oliyan pályaművet, amely az 50.- pengős I. díjat megérdemelte volna, azért megioisztva adta ki. Nyertesek a következők:
20-20 pengőt nyertek: Gál Magda, Margit-körűt 43. a kővetkező verssel:
«Vár a tábor kis cserkészem.
Indulj neki bátran!
De a Dréher csokoládé
Ott legyen a zsákban.»
és Dr. Kádár Béla, Visegrád, a következő verssel:
«Jó cserkészem, tettre készen
S mindig résen úgy lehetsz,
Hogyha túrán s minden munkán
Dreher-Mault eszegetsz.»
10.- pengőt nyert: Sonnenwirth Zoltán, Arad. a következő verssel:
«Azt mondja a Cserkész-Káté
Erőtápszer a csokoládé.
Száll az ének szájról-szájra,
Dreher-Maulnak nincsen párja.»
Sikeres a Dreher csoki
Az intenzív reklámkampány meghozta gyümölcsét. Alig két évvel a futószalag felkapcsolása után a Nemzeti Újság büszkén írta, hogy a Dreher-Maul édességek „rövid idő alatt teljesen kiszorították a régi külföldi márkákat”. Ugyanebben az évben tovább bővítették a gyárat cukorka- és drazsérészleggel, 1928-tól húsvéti csokinyúl is készült Kőbányán, 1932-ben pedig megszületett a következő évtized bestsellere, a keksz és a teasütemény.
„Dréher-Maul 1923-ban kezdte a cukorkagyártást, ma sokszáz különböző áruja van, amelyekkel nemcsak itthon, hanem Amerikában, Olaszországban, Albániában is nagy keresletnek örvend” – összegez a Honi Ipar folyóirat 1931-ben. Az eredetileg 60 fős brigád addigra 400-ra hízott, ezért a Dreher komplexum az Ihász utca felé terjeszkedett tovább. Az igazi aranykor a második világháborúig tartott, 1944-ben le kellett állni nyersanyaghiány miatt, találatot is kapott az üzem. A nehézségek ellenére 1945 márciusában már újraindult a kekszgyártás a kórházak és a hadsereg részére (a háború Magyarországon hivatalosan április 4-én ért véget), egy évvel később pedig malátáért cserébe Svájcból kakaóbabot is sikerült szerezni.
A szovjet megszállás és a kommunista hatalomátvétel nyomán a Dreher 1948. március 25-én került állami tulajdonba, az Ihász utcai „édességes” egységet hamarosan leválasztották a sörgyárról. Először a Budapesti Keksz- és Ostyagyár (BUKEKSZ) nevet kapta (ekkor fagylalttölcsér is gurult le a sorról), hogy aztán 1968-tól Duna csokoládégyárként működjön tovább (itt készült többek között a Dunakavics). Története szomorú véget ért: 1991-es privatizációja után pár évvel az új tulajdonos a gépeket elköltöztette, a telephelyet pedig bezárta.
Címlapfotó: Lutz Wernitz / Unsplash