Ártalmatlan dolognak indult, ám a Piros Arany ügy hullámai végül egészen a kormányülésig értek.
„A Piros Arany piros színű, étkezési paprikából készült, finoman áttört, sűrű krém, amelyet csípmentes és csípős változatban gyártanak. A csípős ízt a hozzáadott cseresznyepaprika biztosítja. Mind a két változat jól használható minden magyaros jellegű étel ízesítésére (paprikások, pörköltek, hagymás, paradicsomos ételek stb ). Szendvicseknél, hidegtálaknál a díszítő hatása is érvényesül. Húskrémekbe, pástétomba, vajba is keverhető. Tubusban kerül forgalomba. Gyártja a kecskeméti Univer Szövetkezet. Egy tubus 80 g, ára 4,30 forint.” A szinte távirati szenvtelenséggel megfogalmazott (egyébként a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézettől, vagyis a KERMI-től átvett) leírás 1974-ben jelent meg a Magyar Hírlapban. Alig 6 évvel vagyunk a termék bevezetése után. Bár ez a fenti szövegből aligha derül ki, már javában tombol a Piros Arany-láz. Talán még a kiötlői sem számítottak ilyen gyors sikerre, arra pedig végképp nem, hogy „találmányuk” kitörölhetetlen részévé válik a magyar gasztrotörténetnek.
A Piros Arany létrejöttét némileg a kényszer szülte.
Az 1948-ban alapított Univer Szövetkezet (az Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezettel, vagyis az ÁFÉSZ-szel karöltve) 1965-ben hozta létre a gyárát a Kecskeméttől alig pár kilométerre fekvő Hetényegyházán. „Egyrészt a nők foglalkoztatását kívánták megoldani (…), másrészt hagyományos savanyúságokkal ellátni a környező boltokat” – meséli Szarka Balázs üzemvezető 1979-ben a Képes Újságnak. Az első célt sikerült hosszútávon megvalósítani, ám a másodikkal hamar felsültek. Mivel akkoriban az egész ország savanyított, a nagy konkurenciaharcban ők húzták a rövidebbet. „Az ÁFÉSZ vezetői törni kezdték a fejüket: valami újat, mást szerettek volna. Így készült el az első tubusos termék, az ecetes torma.” A tormát pedig 1968-ban követte a Piros Arany ételízesítő. A név adta magát, hiszen Kecskeméttől Szegedig mindenhol piros aranynak nevezték a térségben sokaknak biztos megélhetést jelentő fűszerpaprikát. Ebből viszont később még akadtak bonyodalmak.
„Receptje nem titkos, nagyanyáink ugyanígy tették el köcsögben a paprikát, csak nem tudták ennyire finomra aprítani, s most a sózáson kívül vegyi tartósítással is élnek” – érkezik a „nagy leleplezés” 1978-ban az Esti Hírlap hasábjain. Persze az ördög a részletekben rejlik, hiszen a Piros Aranyhoz öt különböző paprikát használnak. Sokáig háromféle változatban készült, a fent említett csípmentes, vagyis csemege mellett volt még csipős és nagyon csípős is. Az előbbi cikk szerint ekkoriban „itthon elsősorban a csemege, külföldön a csípős a kapós”. (Mára e kettő maradt meg belőlük.) Bárhogy is volt, az biztos, hogy az eladási görbe meredeken ívelt felfelé. 1968-ban négyszázezer, 1970-ben kétmillió, 1974-ben már nyolcmillió tubus készült belőle,
1994-ben pedig többet adtak el belőle itthon, mint fogkrémből (17 millió körül).
1975-től egymással versenyezve vették fel a kínálatukba az Amerikába kivándorolt magyarok boltjai a kolbász, a darált mák, a szaloncukor és a gulyáskonzerv mellé.
- A tokaji pezsgő története 200 éve kezdődött
- Az igazi Rákóczi túrós titka
- A magyar kóla, ami legyőzte a Coca-Colát
- Így követték el a Balaton ellen történetének legnagyobb bűntényét
- 50 éve a magyarok kedvenc étele, pedig nem is tudni, hogy miből készül
Bár eredetileg éltelízesítőként dobták piacra, mint a bevezetőben idézett KERMI-termékleírás is mutatja, a folklór hamar továbbgondolta a hasznosítását. Számos újság már 1969-ben „vajas, vagy zsíroskenyérre kenve” mint „tél végi, koratavaszi C-vitamin forrás” ajánlgatta. „Panaszolták már, hogy sós a vajas kenyéren. De mi ízesítőket gyártunk, amelyek télen is a primőr zamatát adják, gazdagítják az étrendet, s könnyítik a konyhai munkát” – exkuzálja magukat a már említett Szarka Balázs az interjúban. A párizsi-Piros Arany kombónak a 70-es évekre valóságos „szakirodalma” alakult ki: melegszendvicsek, töltött tojások, krémek, saláták receptjeiben egyaránt találkozni velük.
Tojásos melegszendvics
Hozzávalók: 5 tojás, 1 deci tejföl, 10 dkg vaj, 10 dkg sajt, 10 dkg párizsi vagy sonka, egy kávéskanálnyi mustár, ízlés szerint só és bors.
Az öt tojást keményre főzzük, a párizsit vagy sonkát apró kockákra vágjuk, a vajat kikeverjük habosra, majd ráöntjük a tejfölt, belereszeljük a tojást, hozzátesszük az apróra vágott párizsit vagy sonkát és a mustárt. Jól kikeverjük, sóval, borssal ízesítjük.
Kenyér vagy zsemleszeleteket megkenünk. A 10 dkg sajtot megreszeljük, a megkent szeleteket meghintjük vele, azután sütőlemezre tesszük őket, és előmelegitett sütőben addig sütjük, amíg a sajt ráolvad a kenyérre. Akkor kiszedjük és Piros arannyal, szeletelt uborkával, paradicsomkarikával díszítjük.
(Lányok, Asszonyok, 1977)
Paprikasaláta
Vágjunk karikára jól megmosott, megtisztított zöldpaprikákat, keverjünk hozzá tetszés szerinti mennyiségben vékony metéltre vágott párizsit, öntsük le piros arannyal ízesített joghurttal vagy tejföllel.
(Népszabadság, 1981)
A Piros Arany legmeghökkentőbb felhasználási javaslatával minden bizonnyal az 1970-es Esti Hírlapban találkozunk: „A kozmetikába bevonult a paprikaelmélet. Ki gondolná, hogy a kalocsai édes-nemes vagy a tubusos piros-arany nemcsak pörköltbe, gulyásba való, hanem a szépítkezés, a bőrápolás varázsszere is? A kozmetikusok most egy legújabb anyag kikísérletezését várják. A Hyaluronidase a gyógyászatban már sikert aratott, a szépítkezésben néhány év múlva forradalmi változást okozhat. Olyan ferment anyagot tartalmaz, amely késlelteti a bőr öregedését, gátat állít a rugalmatlan rostok elszaporodásának.”
A fényes karrierbe azért be-becsúszott pár apró malőr.
Nem is annyira a beltartalommal, mint inkább a csomagolással akadtak gondok: „Mostanában a szó szoros értelmében csupa Arany az életünk. Valahányszor az asztalhoz ülünk és lecsavarjuk a tubus kupakját, a Piros Arany szép élénk színben, egyenletes rétegben bevonja az asztalt, a padlót, a feleségemet, sőt, a valamivel távolabb levő ajtót is. Pedig csak előírásszerűén kilyukasztottuk és nyomjuk a tubust, mint teszem azt, a fogkrémet. Ilyenkor a Piros Arany megindul, és egyetlen hely kivételével mindenhova megy. Ez az egyetlen hely a tányér. Oda még nem sikerült nyomnunk belőle” – áll az Esti Hírlap egyik humoros olvasói levelében 1970-ben. Fehér Klára, a kor ünnepelt írónője a Robbanó tubus című pamfletjével 1973-ban túlzás nélkül irodalmi rangra emelte balul elsült találkozását a Piros Arannyal (lásd keretes). Később más művekben, többek között versben is felbukkan a magyar hűtők múzsája.
Robbanó Tubus
Ügy látszik, a piros-arany kombinációval nincs szerencsém. Itt a másik kedvencem: a vitamindús, remek ételízesítő, a piros-arany, a tubusos paprika. Körözöttbe, pástétomba, százféle ételbe, díszítésre használom. Már amikor hajlandó kibújni a tubusból.
Legutóbb vendégeket vártunk. Már fogadásukra készülődtem, illendően felöltöztem, amikor az a szerencsétlen ötletem támadt, hogy a salátástálat még egy kis pirosarannyal díszítem. Először szelíden megnyomtam a tubust — a piros-arany meg se moccant. Jobban megnyomtam, megmarkoltam, rácsaptam, semmi. „Csak a nők fogják ilyen idétlenül” — morogta kedvenc férjem. — „Bízd rám.” Neki se ment. „Mert már elrontottad.” Kalapáccsal verte a tubus végét. A tubus hízott, dagadt, hol egyik pontján kövéredett, hol a másikon, de a paprika nem jött ki belőle. A vendégek megérkeztek és remek heccnek találták, hogy majd ők kinyomják a tubusból a pépet. Félóráig semmi eredmény. Azután egy (jogi, filozófiai és közgazdasági diplomával rendelkező, őszülő, négygyermekes) férfi a Révai Lexikon hetedik kötetét csapta éppen a tubushoz, amikor a folyékony paprika végre hatalmas robbanással megindult a tubusból, méghozzá olyan erővel, hogy egy része a mennyezetről lelógó lámpára, a többi a hűtőszekrény ajtajára, a háromszoros diplomás vendég feleségének frissen fodrászolt hajára, férjem zakójára, a konyhaszekrényre tett tejszínhabba és a nyitott konyhaablakon át a szomszédék muskátlijára jutott. A tubus robbanásereje, gondolom, a földrengést jelző Richter-skála hatos fokozatának felelhetett meg és a honolului földrengésjelző állomás is regisztrálta.
Javaslat: a remek pirosaranyat csomagolják csak az évekig jól bevált, kinyomható tubusokba – ezeket a több száz atmoszféra nyomással működő egyedeket inkább ajánlják fel a Szojuz-Apollo–programhoz, hátha a bennszorult energiájuk ott hasznosítható.
(Magyar Nemzet ,1973)
1979-ben a politikának is meggyűlt a baja az ételízesítővel.
A történet azzal kezdődött – számol be az ügyről a korabeli Népszava –, hogy Pünkösdi László, a Szövetkezetek Országos Szövetségének osztályvezetője tanulmányt írt, amiben a mintegy 2800 község másfél millió lakóját ellátó szövetkezeti boltok működéséről értekezik. Ebben többek között arra a visszásságra hívja fel a figyelmet, hogy a gyártók mindenhova egyen-gyűjtőcsomagokat szállítanak, ezek viszont bőven meghaladják a falvak igényeit.
„Általában a legkisebb település sem kap például Piros Aranyból 100 tubusnál, levesporból 120 csomagnál, villanyégőből fajtánként 100 darabnál, vaníliás cukorból 100 csomagnál kevesebbet. De hasonló a helyzet a bébiételekkel, a konzervekkel, a babapiskótával vagy a cipőfűzővel is. Mit tehet a boltos? Vagy megrendeli, átveszi egyszerre az egész évre elegendő szállítmányt – ebben az esetben vállalja az áru romlásának a veszélyét, s azt is, hogy a töméntelen árutól ő maga már be sem tud lépni a csöpp helyiségbe – vagy letesz arról, hogy a lakosság igényeinek megfelelően bővítse, korszerűsítse a választékot.” A jelentés hullámai egészen a minisztertanácsi (mai megfelelője: kormány) ülésig értek. A „Piros Arany-gate” persze megnyugtató megoldással zárult: sikerült elérni, hogy a beszállítók, így „például a tejipar vegyes kartont küldjön (…), olyat, amely mondjuk tejfölt, joghurtot, kefirt is tartalmaz”.
Szintén csak vétlen elszenvedője volt a termék az 1994-es paprikahamisítási botránynak. A tudósításokban számos újságíró az ólomtartalmú festékkel színezett örlemények szinonimájaként elővette a régi „piros arany” szófordulatot. Válaszként az MTI-n keresztül az Univer „arra kéri az írott és elektronikus sajtó képviselőit, hogy a mérgezett, illetve hamisított őrleményekről szóló tudósításaikban, a cikkekben ne használják a piros arany kifejezést”. Közleményükben arra hivatkoznak, hogy az összemosás „anyagiakban kifejezhető hátrányt okoz”. Elnézve a mai boltok polcait, kijelenthetjük, a Piros arany népszerűségén nem esett komolyabb folt.
Címlapfotó: Alexander Schimmeck /Unsplash