Geri Ádám Jókai a körmös bableves mellett állítólag legalább annyira rajongott egy egészen egzotikus és egy egészen hétköznapi fogásért is.
Könyvtárnyi irodalma van annak, hogy Jókai Mór mennyire szerette a körmös bablevest (más megfogalmazásban a bablevest disznókörmivel), amiből aztán nem kis vargabetű után megszületett a nevét viselő Jókai bableves. Az író kétségtelenül szerette a bablevest, ám talán túlzás lenne azt állítani, hogy az volt az egyedüli vagy mindenkori kedvence.
1896-ban Budapesten az Andrássy út 25. szám alatt a Drechsler-palotában Pósa Lajos nevével fémjelzett törzsasztal bankettet rendezett Jókai Mór tiszteletére. Tette ezt abból az alkalomból, hogy az akkor 71 éves író bejelentette, végleg visszavonul a politikától és továbbiakban csak az írásnak szenteli az életét. Az ünnepi vacsora akkora eseménynek számított, hogy az újságok többsége beszámolt róla. Így azt is lehet tudni, hogy az eseményt nagy szervezkedés előzte meg. „Először is hát arra volt gondjuk, hogy a Jókai kedvencz ételeit kinyomozzák. Ez Feszty Árpád és a felesége, Jókai Róza révén sikerült is” – írta meg például a Székely Nemzet.
Jókai Róza, az író fogadott lánya és Feszty Árpád festőművész közreműködésével végül az alábbi menüsor állt össze: bableves disznókörmivel, malaczpörkölt, rucza vörös káposztával, kapros túróslepény, töpörtyűs pogácsa és új bor csutorában. 1922-ben Pósa özvegye, Andrássy Lídia is megerősítette, a vacsorára tényleg Jókai kedvenceit sikerült összecsipegetni. Ő név szerint a bablevest, valamint a ruca-, vagyis a kacsasültet és a káposztát említette.
Jókai, bableves és sok minden más
Mindezen fogások egyébként nem csak a banketten tűntek fel, hanem Jókai műveiben is. Márpedig az irodalomtörténészek szerint lehet átfedés az író ízlése és a szövegeiben megjelent ételek között. Malacpörkölt kerül az asztalra többek között a Vén emberek nyara című elbeszélésben, valamint Az arany emberben. A kapros-túróslepényt, „aminek nincsen párja Magyarországon túl” az Uj világ című történelmi regényben sütik. Tepertős pogácsa szerepel többek között a Szomoru napokban és Az apja fia regényben, utóbbiban mint „igen jó borkorcsolya”. A vörös káposztáról pedig állítólag élőszóban áradozott Jókai. „Barátai társaságában szívesen beszélt édesanyja vörös káposztáinak ízharmóniájáról, amelyet a hozzáadott füstölt disznó orja, méz, mazsola és sült gesztenye teremtett meg” – olvasható a Magyar Konyha egyik 1999-es számában.
A kapros-túrós lepényt, mint kedvencet, a szintén ínyenc és közeli barát Mikszáth Kálmán is kiemelte a három évvel a barát halála után, 1907-ben befejezett Jókai Mór élete és kora című könyvében. „Aminthogy nagy szüret volt a Svábhegyen 1868 őszén. Cigány-mulatság. A Hon, Az Igazmondó és az Üstökös válogatott cigánylegényei voltak meghiva a Jókai-villába. Ismeretesek ezek a szüretek, öreg újságírók csacsogásai nyomán. A bográcsban főtt pompás birkapörköltek, amelyeknek a majoros, Füri János a mesterük, a nyárson sült csirkék, melyek lassú tűzön lassan pirulnak, sülnek s ezalatt maga a gazda folytonosan szalonnadarabokat forgat fölöttük, hogy a rájuk csöpögő zsirt föligya a csirketest. Mig ezek künn a szabad tűzön sülnek, ott bent a konyhában bableves fő disznó körmivel, egy fazékban töltött káposzta rotyog, pöfög, orrjával, dagadóval, a kemencében pedig a finom túrós, kapros lepény sül, Jókai kedvenc ételeinek, melyek mind halálosak, legkedvesebbike.”
Monománia?
Némileg meglepő módon még Jókai halála után is kerültek elő új kedvencek, a kortársak, barátok, rokonok elbeszélései által. Nagy Bella, Jókai második felesége, egyben özvegye 1925-ben a Bácsmegyei Naplónak Jókai születésének 100. évfordulója alkalmából adott interjúban az obligát bableves mellett egy egészen meglepő ételről is mesélt. „Nagyon szerette a töltött csigát! Mindennap este töltött, csigát akart enni! Közönséges csigabiga. Nagyobb kerti csiga finoman elkészítve s aztán visszarakva a házába. Ezt és a puliszkát, ezt evett mindennap! Délben a rendes ebédet ette. Amit mi ettünk. Délben nem volt válogatós!”
A csigás sztorit (és még sok minden mást) négy évvel később dr. Stricker Mór királyi tanácsos, Jókai Mór utolsó háziorvosa is megerősítette a Pesti Naplóban. „Ételek dolgában nagyon szerette a változatosságot a költőkirály. A legegyszerűbb ételektől a legínyesebb falatokig, mindent szívesen látott, bár voltak egyes ételek, amelyek különös kegyben állottak Jókainál. Nagyon szerette a bablevest disznókörömmel, a töltött káposztát, a töltött csigát, a túróscsuszát töpörtyűvel és paprikával, a puliszkát liptói túróval, szerette a szarvasgombát is és nem vetette meg a homárt sem. Nagyon kedvelte Jókai a paprikás kakastaréjt. Legkedvesebb étele azonban a töltött csiga és a liptói túrós puliszka volt és vacsorára éveken keresztül az ő kifejezett kívánságára ezt a két ételt is fel kellett tálalni.”
Inkább hagyományos kedvencekről számolt be viszont Feszty Masa a korábban említett Jókai Róza és Feszty Árpád lánya, vagyis Jókai fogadott unokája 1965-ben a Dolgoző Nők című lap munkatársának. „A magyaros ételeket szerette. Csípősen, fűszeresen. Leginkább a halászlét és a túróscsuszát kedvelte, de még talán ennél is jobban a bablevest, disznókörömmel.” A vele nagyjából egyidős, az íróval tehát szintén gyerekként találkozó Bohuniczky Szefi ugyanekkor viszont megint inkább ínyencségről ír. „Aznap tudtam meg, hogy Jókai többször volt vendége nagyszüleim pécseli házának: megtudtam, hogy kedvenc étele a szalonnába sütött fogoly volt, nem rizskásával, hanem lencsepürével.”
Csemege a kutatóknak
A sort tehát, úgy tűnik, hosszan lehet folytatni – pláne, ha igaz az irodalomtörténészek korábban idézett megállapítása. Akkor ugyanis Jókainak a De kár megvénülni! című regényének alábbi részlete, még ha nem is önéletrajzi írásról van szó, valóságos kincsesbánya a jövő gasztrotörténészeinek. „Az a riskása leves ludaprólékkal, az a bableves disznókörömmel, azok a tüdőstáskás levesek, gulyás levesek; aztán azok a pörkölt malacok tarhonyával, zöld paprikával; azok a kolozsvári töltött káposzták; azok a tárkonyos bárányok; azok a spékelt vesepecsenyék, a vadak mindenféle nemei, meg azok a drága dorongos fánkok, farsangi fánkok, barátfülek, böjtösnapokon a ráklevesek, halászlevek, töltött csigák, irósvajas túrós csuszák. Aztán amit csak a föld megterem ritkaságképen, az a csemege mind oda lett hordva az én asztalomra: az erdélyi borbolya, a lengyelországi rizikegomba, spárga az esztendő minden szakaszában, végre a gyümölcsök, befőttek és liktáriumok sokasága. Fekete kávét pedig úgy nem tud a világon senki főzni, mint az én feleségem.”
Címlapfotó: Fortepan / SK
