Szekszárdi látogatásai során egy bizonyos helyi vörösbor lenyűgözte Lisztet. A zenei géniusz valóságos marketingkampányt indított a népszerűsítésére.
„Én nagy ügynöke vagyok az Önök vörös borának.” Az idézett mondat nem mástól, mint Liszt Ferenctől származik. A 19. századi romantika és az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb alakja nem túlzott a szekszárdi barátnak, báró Augusz Antalnak írt levelében. Liszt Ferenc tekinthető a szekszárdi bor mai értelemben vett első nagykövetének külföldön, bizonyos mértékig megalapozta a borvidék nemzetközi hírnevét.
Az 1811-ben Doborjánban (ma Raiding, Ausztria) született magyar zeneszerző 1846-ban járt először Szekszárdon. Addigra már kifejezett borrajongóvá lett. „Úgy tűnik, hogy 1840-től, hangversenykörútjai idején kezdett rendszeresen alkoholt fogyasztani” – írja dr. Szilágyi András a Liszt Ferenc személyisége című könyvében. Szintén az ő könyve villantja fel Liszt egy mámoros estétjét. „1846-ban Prágában a Berlioz tiszteletére adott díszvacsorán Liszt volt a szónok. Sok bort és pezsgőt ivott. Egész ékesszólása megfeneklett. Ittas állapotban egy vendéggel párbajozni akart. Másnap délig aludt, majd zongorahangversenyt adott, és úgy játszott, ahogyan még soha életében sem.” Apró, de jellemző gesztus, hogy amikor Liszt az új (romantikus) zenei irányzathoz új formai nyelvet hirdetett, Márk evangéliumának egy mondatát átfogalmazva azt találta mondani: „Az új bornak új palackra van szüksége.” (A bor mellett egyébként még a whiskyt és – főleg öregkorában – a konyakot kedvelte.)
Liszt és a szekszárdi bor első randevúja
Liszt 1846-ban – zongoraművészi pályafutása csúcsán – indult magyarországi hangversenykörútra. Ennek keretében érkezett Szekszárdra, ahol a bevezetőben már említett Augusz Antal látta vendégül. Tolna megye alispánjával Liszt évekkel korábban ismerkedett meg, a Pesti Nemzeti Színházban a tiszteletére tartott ünnepségen Augusz tolmácsolt neki. Barátságuk Augusz 1878-ban bekövetkezett haláláig kitartott, folyamatosan leveleztek. Liszt összesen négyszer vendégeskedett Szekszárdon az Augusz házban, a Széchenyi utca 38. szám alatt.
Fotó: Fortepan / Gyöngyi
Az Augusz ház
A három, látványban jól elkülöníthető épületrészből álló Augusz ház déli szárnyában eredetileg fogadó állt. Vendégeskedett itt többek között II. József magyar király. Az Augusz család 1886-ban kihalt, az épületben kicsivel később kaszinó létesült, 1973 óta pedig a Liszt Ferenc zeneiskolának ad otthont, de bárki bemehet. A névadóra egy mellszoborral, egy emléktáblával és egy festménnyel emlékeznek. Kívül, a középső szárny árkádja alatt információs táblát helyeztek el Liszt és az Augusz család kapcsolatáról. A látogatók a Liszt által komponált Szekszárdi mise kottájának egy részletét is megtekinthetik, egy QR-leolvasásával pedig meg is hallgathatják.
Augusz Antal nem csak közügyekkel foglalkozott, nagy művészetpártoló és kiváló borosgazda is volt. Beszédes tény, hogy 1836-ban többhónapos európai körútra indult szőlőműveléssel és bortermeléssel kapcsolatos ismereteit gyarapítandó. Pincéjét kifejezetten modern szemlélettel vezette. Ez egyértelműen kiderül a Borászati Lapok 1871-es helyszíni beszámolójából is. „Báró Augusz ur szőlei itt Szegszárd mellett mintegy 26-30 holdra mennek. Az egész ültetvény csupa tiszta kadarkából áll, mely sorosan, de karó nélkül van müvelve lautenbachi modorban. Az ültetvény szép, déli fekvésű. (…) Báró Augusz Antal ur jóval későbben szüretel, mint a többi szegszárdi borosgazdák, s mivel 5-szörre szedi be termését, sokkal költségesebb nála a szüret, mint másoknál; de mind a mellett nincs oka megbánni az önként elvállalt nagyobb költségeket, mert évek óta 16-20 frtjával adja el uj vörös borának akóját, midőn a többi szegszárdi bor 4-8 frton kel.”
Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
Az idézetben két szakmai érdekesség szúrhat szemet. Az egyik a fajtatiszta (kadarka) ültetvény, ami akkoriban kifejezett ritkaságnak számított (a gazdák többsége vegyesen ültetett), a másik a fürtök eltérő érési idejét figyelembe vevő ötszöri szüret.
Európai turné
Mondhatni tehát, a szerencsés találkozásnak hála Liszt a szekszárdi bor legjavával került közeli kapcsolatba. Nem csoda, hogy alig győzte dicsérni Augusz vörösborát. A bárónak írt leveleiben nemes egyszerűséggel „nectar Sexardique”-ként hivatkozott rá, egy helyütt pedig „páratlan tökéletességű”-nek nevezte. Az viszont egyértelműen a városi legenda kategória, miszerint Liszt annyira megkedvelte az italt, hogy bárhol ült be, mindenütt ezt rendelte és emiatt a vendéglősök egész Európában tartottak belőle.
Liszt egészen máshogy és sokkal tevőlegesebben reklámozta a szekszárdit. 1866. január 1-én Augusznak írt levelében ecseteli, (miután belépett a papí rendbe) vatikáni „lakosként” hogyan juttatta el a bort IX. Piusz pápa asztalára. „…a szekszárdi nektár december 27-én szerencsésen megérkezett. János nap volt, és a pápa névünnepe. Megragadtam az alkalmat és Hohenlohe bíboroson keresztül a két láda egyikét (50 üveg) felajánlottam őszentségének, aki azt nagyon kegyesen fogadta. Ugyanakkor Hohenlohe bíboros mintegy tíz vendéget hívott, köztük borszakértőket és ínyenceket – hogy mást ne említsek, mint Lichnowsky olmützi kanonokot és Visconti parancsnokot, a híres régészt. A szekszárdi megjelenését, épp úgy, mint egyes szónokokét a parlamentben, általános feszült várakozás előzte meg. Miután alaposan megvizsgáltuk a szép címkét, megismerkedtünk a bor kiemelkedő tulajdonságaival, újjáélesztettük erőinket kortyolásával, és egyöntetűen lelkesen dicsértük önt és termékét.”
Január 14-én jött a megerősítés, a küldemény célba ért. „Köszönetképpen” az azóta is sokat idézett mondat érkezett IX. Piusztól: „Ez a szekszárdi bor tartja fenn egészségemet és ép kedélyemet.”
Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
Liszt, a marketingszakember
Itt még közel sem volt vége Liszt európai reklámhadjáratának. Szintén 1866-ban újabb szállítmányt kért Augusztól. „Küldjön egy kis ládát Liebignek, a müncheni Tudományos Akadémia elnökének. Ugyanilyent Kaulbachnak, a müncheni Festőakadémia elnökének, valamint F. Digenstedtnek, a weimari volt intendánsnak, összesen 36 üveg, egy cseppel sem több! Ez a maximuma az én bőkezűségemnek.“ Marketinges szakembereket megszégyenítő éleslátásra vall az első címzett (Liebig) személye. Később ugyanis vele kampányol, amikor Gustav Hohenlohe kardinális figyelmébe ajánlja a szekszárdi bort. „Ez a vörös nedű jó hírnévvel, számos kiállítási éremmel dekorálva a Bordeaux-i és a Bourgogne-i között foglal helyet és többek között egészséges minőségével kínálja magát, melyet az illusztris Liebig báró kémiai analízis útján elemzett ki, erősen Szekszárd borának dicsőségére.”
Liszt 1875. június 14-én szintén Augusznak írt leveléből kiderül, közreműködésével a holland király is megismerkedett a szekszárdi borral. „Németalföld királya méltóztatott engem igen kedvesen fogadni Loo-i kastélyában, ahol tíz napot töltöttem (május 2-től 12-ig). Folytatva a magyar borok népszerűsítésére a természettől adott szolgálatomat, vettem a bátorságot, hogy Őfelségének ajánljam nagyon kedves barátom, Augusz báró szekszárdi borát és az ibolyaillatú Villányit, ezt a ritka minőségű bort, amelyre Ön emlékezni fog, hiszen Ön ismertette meg velem egykor Szekszárdon (1846-ban és később). A címkéjén ez állt: Károly főherceg pincéjéből.” (Ez a Károly főherceg féle villányi egyébként ugyancsak kedvére való lehetett Lisztnek, mert Hans von Bülow-nak, Cosima lánya első férjének is megemlékezett róla. A német zongoraművész-karmesternek kész kóstolójegyzetet kanyarított hozzá: „Ha nem csalódom, Burgundiából származó fürtökből eredt, bár eper illata van, egyáltalán nem édes.”)
A már említett Róma, München, Hága mellett Bécsbe, Londonba, Hannoverbe is került Augusz palack. Liszt boros projektje tehát jól sült el. Mondhatni túl jól. Olyan mértékben felverte ugyanis külföldön az Augusz borok értékét, hogy a rárakódó vám nyomán kialakuló magas árat ő maga sokallotta és ezért egy ízben visszamondta a rendelését.
Címlapfotó: Fortepan / Francia Nemzeti Könyvtár