Geri Ádám A pincérverseny Magyarországon komoly hagyományokra tekint vissza, főleg a második világháború előtt és után elképesztő vetélkedések zajlottak.
„Pincér ügyességi versenyt rendez ma, vasárnap délelőtt 9 órakor az Egyetértés SE.” Mielőtt valami „háztömb körüli” méretű és színvonalú bohóckodásra gondolna a kedves olvasó, nem árt tisztázni, hogy a fenti hírt az akkor éppen Népsport néven futó legnagyobb országos sportlap hozta le 1945. október 21-én. Alig 8 hónappal vagyunk Budapest ostromának befejezése után, az újjáépítés szinte el sem kezdődött. Még az ideiglenes hidak épülnek, a romok között, a belváros szívében azonban már versenyt rendeztek százötven pincér és megannyi néző részvételével (lásd az újságkivágást).
Ügyes pincérek, szkeptikus újságírók
A magyar pincérek a kifejezetten sportosak közé tartoztak a 20. század első felében. Rendszeresen szerveztek maguknak labdarúgó-mérkőzéseket és atlétikai napokat, 1907-ben hivatalos sportklubot is alapítottak Egyetértés néven. Az úgynevezett ügyességi versenyeknek azonban itthon sokáig nem volt hagyománya. „Furcsa” és „excentrikus” jelzőkkel illeti a 8 Órai Újság 1926 novemberében azt a brüsszeli versenyt, ahol a résztvevőknek „két és félkilométeres távolságot kellett lefutniuk úgy, hogy egy tálcát és a tálcán öt vízzel telt poharat visznek magukkal”.
Alig 10 évvel később már megszokottabbnak számított egy-egy ilyen tudósítás. Legalábbis erre enged következtetni a Budapesti Hírlap cikkének felütése. „Ki ne hallott volna az izgalmas rivierai pincérversenyekről, amelyeken a vendéglősipar bajnokai dúsan megrakott kis asztalkákkal, teli pezsgőspoharakkal, tányértornyokkal rohannak végig az árkokkal, pocsolyákkal, bokrokkal nehezített terepen. Az izgalmas versenyeken néha ötvenen-hatvanan is indulnak és valósággal Isten csodája, hogy mindig akad egy-kettő, aki célba fut terhével úgy, ahogy a startnál indult.” Ugyanebből az írásból viszont az is kiderül, hogy efféle megmérettetésre felénk még mindig nem került sor. „Magyarországon a pincér-ügyességverseny intézményét nem nagyon ismerik. (...) Nálunk ezeket a versenyeket a szakiskolában bonyolítják le, természetesen nem a nyilvánosság előtt, hanem vizsga keretében” – zárja rövidre Manrencsics Ottó, a Dunapalota és a Hungária vezérigazgatója az újságíró felvetését, vajon nem lenne-e szükség nálunk is valami játékos továbbképzésre a tányérok, evőeszközök csörömpölésétől zajos kávéházakban, vendéglőkben.
Az első hazai pincérverseny
1937. augusztus 24-én mégis felvették a Millenáris-pályán megrendezett pincér sportnap programjába a foci és az atlétika mellé az ügyességi számot. A zuhogó eső ellenére több százan a helyszínen szurkolták végig a premiert.
„Hát ilyen izgalmas versenyt még alig látott a vén Millenáris. Először a 200 méteres kiszolgálási ügyességi versenyt bonyolították le. Öt pincér állt fel a startvonalon, mindegyik négy komplett uzsonnával a kezében: tálcán pohár félbarna szűrve, külön habbal, cukortálca, kanál, sütemény, pohár víz. Mindez négy példányban. Az összes kellékeket Weingruber engedte át szívességből. Szaladni nem szabad, kilöttyentés tilos. Start! Az emberben megfagy a vér. Jaj, máris megvan a baj. Az egyik versenyző felbukott a csúszós talajon, félbarna, hab, porcukor ott fekszik, kiterítve. A versenyző alig bír kimászni a sárból, a többiek mennek tovább, rendületlenül. Négy ilyen ötös turnus legjobbjai mérkőznek ezután és a nézők örömrivalgása közepette hirdetik ki, hogy a verseny első díját, az ezüstplakettet és ingyen balatoni körutazást ellátással D. Tóth István, a Belvárosi-kávéház pincére nyerte. Kilöttyentés, nélkül. Tálcáján volt ugyan két csepp víz, de a szigorú zsűri hosszas mérlegelés után megállapította, hogy esővíz” – foglalja össze közvetítéseket megszégyenítő alapossággal az előző nap látottakat Az Ujság nevű lap. Ha ez nem lenne elég, a Filmhíradó stábja is megörökítette az ádáz viadalt.
A nemes vetélkedés a második világháború éveiben szünetelt, hogy aztán 1945-ben, amint elmúlt a közvetlen veszély, folytatódjanak az ügyességi számokkal kombinált atlétikai napok. „Négyszáz métert gyalogolnak a versenyzők, teljesen felszerelt feketekávés tálcával a kezükben, hófehér kabátban, fekete nyakkendővel és a feketének nem szabad kilöttyennie” – olvasható már augusztus 1-én a pincérek sportos megmozdulásainak mindig készséggel teret adó Nésportban. (Csak emlékeztetőül: az USA még csak ezután fogja ledobni az atombombákat Japánra, ami után hivatalosan is véget és a második világháború.)
Tájkép ostrom után
Így érünk el a bevezetőben említett október 21-ig. Ekkor került sor első ízben hasonlóra Budapest utcáin, a háborúra emlékeztető kulisszák között, a Vendéglátóipari Munkások Országos Szabad Szakszervezetének kezdeményezésére. „A Kossuth-szobornál nagy az izgalom. Százötven főúr tart a Belvárosi kávéház felé. Mindegyiknek kezében tálca, azon egy üveg és egy pohár. Lépésben mennek végig a Belvároson, az ucca hosszában csodálkozó tömeg. A drukkerek a járdán rohannak és izgatottan mondják: – Feri, ne szaladj, mert megint diszkvalifikálnak! – Jujj, mingyárt leesik az a pohár! – A főurak , borfiúk és fizetők nagy lépésekben, ügyesen egyensúlyozva a tálcát mennek a cél felé. A célszalagnál őrült tömeg: – Mi az, mi történt kérem? Csak nincs valami baj? – Semmi, csupán a vendéglátóipari munkások szakszervezete ügyességi versenyt rendez” – írja a Népszava.
A minden túlzás nélkül valóban rendkívüli érdeklődésre számot tartó verseny (lásd Filmhíradó lent) a Parlamenttől indult. A pincéreknek a Szabadság tér érintésével a mai Október 6. és Váci utcán elhaladva kellett minél gyorsabban eljuttatniuk a „csomagot” a Ferenciek terén található célig. A befutó színhelye szimbolikusnak mondható: a címlapfotón is látható Erzsébet híd torzójának közvetlen szomszédságában, a déli Klotild palotában nyitott meg az ostrom után a főváros első üzlete, a Belvárosi kávéház és étterem. A célszalagot a 19 éves Fejes István szakította át, aki a Népszava rögtönzött interjújában elárulta, 7 éve dolgozik felszolgálóként és nem tartja magát jó futónak. Nyereménye egy bronzszobor, egy cigarettatárca és egy oklevél volt, valamint az, hogy egy évig hivatalosan ő lett a „legügyesebb pincér”.
Csalási kísérlet a pincérverseny a dobogóért
Kitüntető címét a következő évben nem tudta megvédeni, miután megbotlott a Bécsi utcában, feladta a küzdelmet. Az időközben az Egyetértés sportegyesület mártírhalált halt alapítójáról, Lipták Jánosról elnevezett esemény presztízsét mutatja, hogy még csalási kísérlet is történt. „A három első közé a finish-ben odafurakodik a Savoy ifjú italhordója, aki a Párisi- és Váci-utca kanyarulatánál elveszti a papírszalvétát. Suttyomban másikat vesz elő a zsebéből, panamázni szeretne, de üldözi a balsors, a tartalékpohár – az óvatos fiú erről is gondoskodott! – szintén kiesik a zsebéből, mire az ellenőrök kiállítják a sorból” – adja hírül a nagy lebukást másnap A Reggel című újság.
1947-ben, miközben a Belvárosi kávéház, mint befutó, maradt, az útvonal változott. „A főuraknak, felszolgálóknak, pikkolófiúknak a Hősök terétől a városon keresztül egészen az Eskü-térig kellett kezükben tálcával, feketével és egy pohár vízzel szaladniok. A rajthoz 45 vendéglátóipari alkalmazott állt, de a célba csak harmincöt pincér érkezett be hibapont nélkül. Az indítás kürtjellel történt s kürtszó hangzott végig, amerre a futók elhaladtak. A versenyzők szépszámú közönség sorfala közt tették meg a négy és félkilométeres távot” – áll a Friss Újságban.
A pincérverseny országossá és nemzetközivé válik
A sikeren felbuzdulva a szervezők következő évre nemzetközi versenyt álmodtak, még az amerikai és afrikai kontinensre is küldtek meghívót. 1947-ben már 118-an álltak rajthoz, bár arra nem térnek ki a korabeli beszámolók, hányan érkeztek külföldről. A leggyorsabbnak minden esetre a magyar Lovász Ferenc bizonyult, a 3200 méteres távot 14 perc 19 másodperc alatt futotta le. Bár erre az évre könnyítettek a szabályokon, már nem esett ki az, akinek eldőlt a pohár a tálcáján, ez a teljesítmény még üres kézzel is bárkinek dicsőségére vált volna.
Akkoriban vidéken is gombamód szaporodtak az utcai pincérversenyek. Többek között Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten és Székesfehérváron rendeztek hasonlót, a fővárosban viszont éppen 1949 után szakadt meg a folytonosság. Azóta kisebb-nagyobb időszakos fellángolások vannak: utoljára 2005-ben az Erzsébet téri Le Meridien Budapestnek (ma Ritz Carlton) sikerült 10 évre felélesztenie a hagyományt.
Címlapfotó: Friss Ujság / Arcanum
