Geri Ádám A haleső egy ritka, de létező természeti jelenség. Ráadásul nem is egyedülálló: feljegyzések alapján hullott már az égből gabonától kezdve békán át számos furcsaság. A magyarázat egészen egyszerű.
1938 nyarán a főispáni hivatal részére az alábbi jelentés született az ukrán-magyar határtól alig pár kilométerre található Tarpa településről. „Tarpa nagyközség Szatmár Ugocsa és Bereg közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegyék északkeleti részén a trianoni határ mellett fekszik. Határán a Tisza folyó, a Szipa és Makócsa csatornák, valamint három holt Tisza meder folyik át. Talaja hideg agyag. Vasútállomása nincs. Kisvárda-Vásárosnamény-Tarpa autóbuszjárat végállomása. Postahivatala van. A lakosság száma 4325 lélek. (…) A község tulajdonában 2525 katasztrális hold, gróf Károlyi István tulajdonában 831 katasztrális hold van. Ezen kívül árterület 1000 katasztrális hold, mely jobbára egyesek kezén van, kihasználatlanul, bár szakértők véleménye szerint ez a terület gyümölcstermelésre nagyon alkalmas. (…) A község határában lévő kőbánya, két hengermalom, a Tisza árvízvédelmi munkálatai, vármegyei útépítés jelentenek ugyan munkaalkalmat, azonban ezek az igényekhez képest csak korlátolt munkalehetőséget nyújtanak.” A tárgyilagos leírás alapján Tarpa átlagos magyar kistelepülésnek számított azokban az időkben.
Tarpa a címoldakon
Nem úgy négy évvel korábban, amikor különös természeti jelenség miatt hosszú időre bekerült az országos hírekbe. 1934. július 14-én ugyanis haleső zúdult rá Tarpára. „A zivatarok országszerte sok kárt okoztak. Házakat döntött rommá a vihar, pincék teltek meg vízzel, villámcsapások halálos áldozatokat szedtek. A szabolcs megyei Tarpaközségben csodás tüneménnyel járt a záporeső. A földre hullott vízmennyiséggel együtt nagyon sok apró kis hal is leesett a határban, a mezőn. A lakosság ámulva csodálta a rendkívüli természeti tüneményt, melyre nem találtak magyarázatot” – írta például a budapesti Friss Ujság. A haleső valóban szenzáció volt, viszont távolról sem egyedülálló jelenség. Az ügy kapcsán a korabeli lapok számos – akár évszázadokkal – korábbi esetet idéztek. Ez alapján az is kiderül, hogy olykor rákok vagy éppen békák is potyogtak az égből. Tarpa egy szempontból mégis minden bizonnyal világrekordot döntött: az 1934-es haleső után 1937-ben békaesőt, majd 1942-ben újra halesőt regisztráltak ott.
Tornádó és haleső
Ha a lakosság esetleg nem is talált magyarázatot, megtette azt például a Magyarország című újság a Meteorológiai Intézet segítségével. „A haleső tulajdonképpen ugyanolyan, mint a poreső, amelyről már gyakrabban hallott a közönség. A zivatarok rendszerint kis átmérőjű körzetekre szorítkozó örvénylések. Mennél erősebb a talaj mentén a felmelegedés, mennél nagyobbak, 6-7000 méter magasságig a hőmérsékleti differenciák, annál hevesebbek ezekben az örvénylésekben a felfelé tartó mozgások. A talaj mentén áthevülő levegő annál könnyebbé válik, mennél magasabb lesz a hőmérséklete és viszont a magasban levő hideg levegő súlya annál nagyobb, mennél alacsonyabb a hőmérséklet. Az ilyen helyzetnek a következménye a légtömegek elhelyezkedésének rendkívül nagy labilitása és ez okozza a ciklonok örvényléseiben a sokszor katasztrofális erővel felfelé tartó áramlást. Ezen alapszik a tornádó Amerikában, ami sokszor katasztrofális pusztítást végez, háztetőket sodor le és mérföldekre tovább viszi. Ez is mutatja, hogy milyen szívóereje van egy ilyen tölcsérnek. Sekélyvizű tavakból a halakat nagyon könnyen kiemeli a vízből. Természetesen csak olyan magasra emelheti, amin a magasságig a felfelé örvénylő levegő fentartja. A felfelé örvénylés ereje a magassággal csökken és fent elkövetkezik az a pont, ahol a föld vonzóereje folytán a felfelé sodort tárgy vagy állat súlya nagyobb lesz s akkor alázuhan.”
Az amerikai tornádókra utalás nem túlzás. A tudományos intézeteknek küldött példányokat beazonosítotva kiderült, hogy Tarpán leucaspius delineatus (Hermann Ottó által adott magyar nevén: kurta baing) esett. „Az a halfajta Magyarország területén egyedül a Kőrös vizében él, tehát innen került el Tarpára, légvonalban 130 kilométernyi távolságban” – számolta ki a Prágai Magyar Hírlap.
Haleső és politika
Természetesen kevésbé komoly írások is születtek a valóban komikus jelenség nyomán. A Dunántúl című lap szerzője rögtön aktuálpolitikát is vitt élcelődésébe. „Mindig mondjuk csak türelem, a helyzet javulni fog s most, hogy a tarpai határban a halak valóban elmozdultak a mélypontról s valósággal beleszanálták magukat haleső formájában a tarpai polgárok fazekaiba, nem mulaszthatjuk elmélységes hálánkat és őszinte örvendezéseinket kifejezésre juttatnia nagyméltóságú pénzügyi kormányzat iránt. Ez igen. Zsákszám hullottak a halak az égből. Ez kell a magyarnak. A nagyméltóságú pénzügyi kormányzat igen helyesen ismerte fel a kérdés lényegét. Nem adóemelés kell, nem végrehajtás kell, a balettát is vigye a bánya. Haleső kell. Ez már valami. Meg kell állapítanunk, hogy az utóbbi években ez volt a tekintetes adóhivatal legszerencsésebb intézkedése. (…) Ennek az érzésnek adottkifejezést a Tarpai önkéntes Tűzoltótestület melegében megrendezett halvacsorája is, amelynek résztvevői az alábbi üdvözlő-táviratot küldték a pénzügyminiszternek: Halakat megkaptuk. – Stop, kérnénk sült galambot is. – Stop – tarpai polgárok.”
A valóságban a halak megevéséről szó sem lehetett. A kurta baing nem nő meg nagyobbra 9 centiméternél, a beszámolók szerint még ennél is kisebb, 4-5 centis példányok estek Tarpán. Másrészt a halesőknél a halak általában súlyosan sérülten, vagy már döglötten landolnak a földön. Ezzel együtt Tarpán például a gyerekek vödörszámra gyűjtötték őket eleségül a kacsáknak.
Manna az égből
Előfordult azonban, hogy az emberek számára is fogyasztható dolgok potyogtak az égből – emlékeztetett a már idézett Prágai Magyar Hírlap. „A borsóeső, gabonaeső, mannaeső jól pótolja a kenyeret, csak sajnos, ritka. 1694-ben Franciaországban vegyesen hullott búza, zab, bab és borsó, a szegény emberek fontszámra szedték össze s azt hirdették a csoda okául, hogy uzsorások elrejtették a gabonát, de a vihar kiragadta a rejtekhelyről és széthordta az eldugott élést. Salgues egy 1803-ben Spanyolországban hullott borsóesőt említi. Cavanilles, a híres botanikus elültette a mennyei borsót a madridi füvészkertben, de nem kelt ki.”
A mannaeső itt szó szerint értendő. „A lisztet az úgynevezett manna zuzmó (lecanora asculenta) telepei szolgáltatják, melyek néha 15 centiméteres vastagságban lepik el az ázsiai tatár és kirgiz pusztaságokat. Ha a vihar megtépi a zuzmót, darás liszt – vagy búza –, sőt apró babszem nagyságban is lepereg. A szél belekapa zuzmó borította sziklába s porfelhőként ragadja magával a lisztet. Ez a mannaliszt eléggé tápláló, édes izű, a viz behatására duzzad s kenyeret is lehet belőle sütni. Ily módon, az ázsiai manna pora eljuthatott a Kárpátokormait korbácsoló orosz vihar szárnyán Pozsonyig.” 1585-ben valóban ilyet jegyeztek fel Pozsony, 1773-ban pedig a felvidéki Nagypalugya környékén.
Címlapfotó: Friss Ujság / Arcanum
