Ruszwurm kontra Latabár: egy fura ügy a cukrászda törénetéből

Abszurd drámába illő tárgyalás kerekedett egy ártatlan tréfából a ma is működő Ruszwurm cukrászda és a színtársulat között.

Az 1934-ben kirobbant „ügy” előzményeként érdemes elmondani, hogy az eredetileg Schwabl néven nyitott cukrászdát 1884-ben átvevő majd felvirágoztató Ruszwurm Vilmos és felesége meglehetősen büszke ember volt. Ékes bizonyíték erre az 1927-ben, a cukrászda 100. születésnapjára a Magyarság című lapban megjelent írás, és főleg a „Ruszwurm néni” által elmesélt egyik történet: „Erzsébet királyné is gyakran megfordult az üzletünkben. Amikor itt jártak Budán és visszafelé indultak Bécsbe, nálunk rendelték meg az utravaló cukrászsüteményt, amit rendesen Érsekújvárnál fogyasztottak el. Egyszer valami udvarbeli nagy ur megütközött azon, hogy habár nincsen udvari szállitó címünk, mégis mi látjuk el az udvart cukrászsüteménnyel. Mi felvilágosítottuk az illető okvetetlenkedő urat, hogy mi nem pályázunk az udvariszállítói cimre, mert szerény, egyszerű polgárok vagyunk. Boldogok vagyunk, ha őfelségéék megelégedéssel fogyasztják a készítményeinket. Tehát mi igazi udvari szállítók voltunk, minden cim és rang nélkül.”

A címben felvezetett perre hét évvel később került sor. „A Royal Orfeumban működő Csak azért is! szinésztársaság ellen eljárást indított Ruszwurm cukrász, mert a darab egyik jelenetében ifj. Latabár Árpád igen sikerült mókával nevetteti meg a közönséget. A Csak azért is! vezetősége kijelenti, hogy esze ágában sincs a hivatkozott cukrászda hitelét rontani, hanem csak vidámságok és ötletek özönével akarja megédesíteni a közönség életét” – írja több más lap mellett a Népszava 1934. június 17-én.

De mi volt a móka, ami felháborította Ruszwurm tulajdonosát?

„A Royal Orfeum a napokban mutatta be Harmath Imre és Márkus Alfréd Csak azért is című revűoperettjét. A negyedik kép a budai Ruszwurm-cukrászda előtt játszódik. Az egyik színész, ifjú Latabár Árpád habcsókot rendel és legyet talál a habcsókban, nem is egyet, hanem hetet. Majd megjelenik a színen idős Latabár Árpád mint konfliskocsis és arról mesél utasának, hogy tavaly szeptemberben egy szerelmespárt hozott fel a cukrászdához és a párocska csak az idén augusztusban távozott – harmadmagával.”

Az akkor már 82 éves Ruszwurm Vilmos felszólította az alkotókat, hagyják ki az ő cukrászdáját a darabból. Bár ennek ők eleget tettek (átfestették a díszleteket is), ez valamilyen okból nem elégítette ki az idős mestert, hitelrontás címszóval perre vitte a dolgot. Nem tudni, hogy azért, mert nagy divatja volt akkoriban a hitelrontási pereknek (volt például író, aki a könyve rossz recenziójáért perelt be újságot), vagy mert a bíróság érezte elég fajsúlyosnak az affért, mindenesetre fél évvel későbbre tűzte csak ki a békéltetést.

Ruszwurm kontra Latabár

Mivel ez nem vezetett eredményre, következhetett 1935 márciusában a tárgyalás. Számos sajtóorgánum delegált tudosítót, így szinte teljes egészében rekonstruálható az abszurd helyzetekben bővelkedő ügy. Az egyik szerző, Harmath Imre tagadta bűnösségét. Kijelentette, ifjabb Latabár Kálmán nem a habcsókban található legyekről beszélt. „Játékával világosan kimutatta”, hogy az utcáról röpülnek be a legyek Ruszwurmba és másznak a süteményekre.

Az alperes ügyvédje két korabeli sztár, Somogyi Nusi, Szőke Kató beidézését is indítványozta, akik megerősíthették állítását. A másik vádpont ellen, miszerint az előadásban a szerelmespár gyermekvárásával „lekuplerájozták” a Ruszwurmot, a 8 órai újság beszámolója szerint Harmath e szavakkal védekezett: „Csak azt akartam jelezni, ami köztudomású, hogy ismert budai hely, ahova előkelő fiatal szerelmespárok finom, diszkrét találkozóra mennek és nemegyszer megtörtént, hogy innen az út az anyakönyvvezetöhöz vezetett, mely aztán megalapozott egy boldog házaséletet.” Vallomásában az is elhangzott, hogy a lekicsinylő „jó helyecske” kifejezést Latabár rögtönözte. Ennek bizonyítására Ruszwurmék bekérték a szerzői kéziratot és a sugókönyvet.

Minden jó, ha a vége jó

A járásbíró „a mulatságos jelenetekben bővelkedő tárgyalást végül elnapolta”. A további beszámolók hiánya alapján minden bizonnyal örökre, a felek valószínűleg mégis megegyeztek peren kívül. Mondhatni tehát, döntetlennel ért véget a küzdelem. Az eredményt a Függetlenség című lap egy erősen ironikus hangvételű cikkében tulajdonképpen már az ügy kirobbanásának napján megjósolta.

„Igaza van a Ruszwurm cukrászdának: ha a cukrászdában még nem találtak legyet a habban, akkor Royal Orfeum nyári darabjában ne találjon Latabár művész úr sem legyet a Ruszwurm cukrászda habjában. És ha még Ruszwurmék cukrászdájába nem vitt fel a konfliskocsis fiatal párt szeptemberben úgy, hogy csak a jövő év augusztusban hozta le őket, de akkor már hárman voltak – hát a Royal Orfeum Csak azért is! című darabjában se kompromittálják a cukrászda jó hírnevét. (...) Csak azért is: igaza van a Royalnak és nincs igaza Ruszwrmnak. Először is: a Ruszwurm jelenlegi és összes volt tulajdonosai tegyék kezüket a szivükre és vallják be: vajjon tényleg nem fordult-e még elő a nagy múltú cukrászda élettörténetében, hogy a habban valaki legyet talált? És ugyancsak tegyék szivükre a kezüket: vajjon nem történt-e még meg, hogy randevuzó párok keresték fel a kedves budai szórakozóhelyet? És vajjon ezekből a randevúzó párocskákból nem lett-e férj és feleség és nem lettek-e egyszer csak hárman?”

Címlapfotó: Új Idők / Arcanum, illetve Színházi élet / Arcanum