Az Ádám söröző sikerét nem csak a tatárbífszteknek köszönhette. A falai között alakult meg egy híres magyar zenekar is.
Először becsületsüllyesztőként szerzett magának hírnevet
Az Andrássy út 41. szám alatti üzlethelyiségben sokféle vállalkozás megfordult az idők során. Itt nyitott meg 1896-ban Magyarország első állandó vetítőhelye, vagyis mozija, az Ikonográf. A második világháború éveiben, még a budapesti ostrom előtt Polgári Büffé néven egy házaspár üzemeltetett benne vendéglátó egységet. Csődjük után egy zöldséges vette át a boltot. 1945 őszén aztán az alábbi pár sor hirdette a legújabb próbálkozást:
A helyben étkeztetéssel és kitelepüléssel egyaránt foglalkozó „American-Adam vendéglátó üzemek” tulajdonosa Kós (Reizmann) Zoltán volt. Hogy miért ezt a nevet adta, az a fellelhető adatokból nem derül ki. Az viszont biztos, hogy innentől az Adam mindig szerepelt cégtáblán. A profil ezzel szemben a korabeli lapokban elhelyezett reklámok tanúsága szerint gyakran változott. Volt itt élőzenés francia kocsma, nyárson sült húsokkal csábító „rotisseria” (grillbár), a Mirelite Rt. mélyhűtött főzelékeit, gyümölcseit árusító bolt és „Középeurópa legszebb kocsmája”. Kós ötletbörzéjének az 1949-es államosítás vetett véget, az Ádámot a Községi Élelmezési Nemzeti Vállalat alá tagozták be. Ugyanígy járt párja, a közvetlen mellette található Éva eszpresszó. Utóbbit a jól értesült Világosság című lap szerint egy új lehetőségek után kutató „levitézlett textil-, bőrnagykereskedő” hozta létre alig egy évvel korábban.
Miközben az Andrássy út előbb Sztálin útra majd Népköztársaság útjára változott, az Ádám büfé neve stabilan tartotta magát. Igaz az ajtó fölött a söröző, borozó felirat jelent meg, amire utóbb alaposan rászolgált. A kocsmává lefokozódáshoz hozzájárult, hogy a Gazdasági Főtanács rendeletére több társával együtt 1949. áprilisban elsőből másodosztályúvá sorolták vissza. Az indoklás szerint azért, hogy „a dolgozók minél több helyen kapjanak olcsó vacsorát, feketét”.
Bérelt hely a bűnügyi rovatban
Az 1960-as évek elejére az Ádám a bűnügyi rovatok visszatérő vendége lett. 1962 őszén pár nap leforgása alatt egy innen indult rablásról, majd a vezetőség sikkasztásáról lehetett olvasni. Utóbbi szinte krimibe illő fordulatokat tartogatott, az Esti Hírlap előadásában legalábbis mindenképpen. „Zalaiék valóságos fogyókúrás üzletvezetést vezettek be, mert az előírt mennyiségű adagok ritkán kerültek a vendégek tányérjára. Mint a vizsgálat kiderítette, a rántott szelet súlya kisebb volt a kalkuláltnál, a levesescsészék 3 deciliter helyett 2-2,5 deciliteresek voltak, ugyanakkor a hús az előírtnál többe került. Ezekkel a manipulációkkal nagyon sok vendéget károsítottak meg. A kávékönyvet szabálytalanul vezették. Ilyen körülmények között is állandó leltárhiánynyal küzdöttek. Ennek az volt az oka, hogy a vezetők nemcsak térítés nélkül fogyasztottak, még haza is vittek az ételekből, vagy hozzátartozójukat megvendégelték. Szenecsárnénak megtakarított borsa volt. amikor éppen leltározók jelentek meg. Az egyik gépírónőre gyorsan köpenyt adott, amelynek zsebébe beletette a borsot és így sikerült a leltározók elől elrejtenie.”
Ádám és Éva válik
1963-ban, egy újabb a környéken kitört verekedés kapcsán a Népszava már azt pedzegette, ezek az állapotok a „pesti Champs Elysées”-n hamarosan megszűnhetnek. „A botrány, amely ismét a hírhedt Ádám Büfé, Sport és Trojka Eszpresszó háromszögében történt, újabb bizonyítéka annak, hogy e három vendéglátóipari helyiség mai formájában nem felel meg hivatásának, s részegeskedők, huligán elemek találkozóhelye lett. Ennek a »háromszögnek« tulajdonítható, hogy a város szívét átszelő, gyönyörű sugárutunk szinte naponta hasonló jelenetek színhelye.” Ekkorra már megszületett fent a döntés a rehabilitálásukról. A hírhedt kocsmák közül az Ádámra a talponállóval és söntéssel nem rendelkező nívós söröző szerepét osztották. (Külön történet lehetne a szintén tájidegennek kikiáltott Éva eszpresszóé. Ott sorrendben snack bárt, vitaminos bisztrót, majd alkoholmentes álló büfét álmodtak az illetékesek. Az ugyanekkor tatarozásra ítélt közeli Erdélyi Sörkert 1982-ben az első hazai kínai étteremnek adta át a helyét.)
Az Ádám átalakítása végül csak 1967 elején kezdődött el. A kétmillió forintot felemésztő felemésztő munkálatok után 1968. októberében büszkén kürtölte világgá a napilapokban elhelyezett hirdetés:
Az Ádám söröző sikeréhez kellett a sör is
„Hosszú hajú fiatal srácok ülnek az Ádám-söröző egyik asztalánál. Előttük korsók, s természetesen tatár-beafsteak pirítóssal” – festi le az Ádám egy átlagos 1978-as estéjét az Ifjúsági Magazin. A korabeli írások többsége így, párban emlegette az ételt és az italt. A fenti reklám is azt erősíti, az üzemeltető vállalat a sörre szintén csáberőként tekintett. Annál is inkább, mert a Staropramen akkoriban kuriózumnak számított itthon. „A prágai rézmetszetek nagyításai azért vannak itt, mert annak idején a cseh Staropramen, a Moldva-parti főváros híres sörgyára segített létrehozni a sörözőt” – fejti fel a cseh szálat Udvarhelyi András, a Népszava újságírója 1988-ban.
Kétségtelen azonban, hogy az igazi sláger a tatárbeefsteak volt, ami a(z újra)nyitástól szerepelt az étlapon. „Előttem a cég reklámja, az ismert és kedvelt tatárbifsztek. Igaz, már nem 18 forint, mint 1968-ban volt, hanem majdnem négyszer annyi, de az íze még mindig a régi” – idézi fel Udvarhelyi.
Azzal kapcsolatban nem maradt fenn írásos emlék, miért ez lett a hely nevezetessége. Az azonban bizonyos, hogy mágnesként vonzotta az embereket a nyers marhahús és a pirítós. „Gyakran elrettentő példaként emlegetik a budapesti Ádám sörözőt, az Erzsébetet, vagy a Sport éttermet: népszerű üzletek ezek, de az ember már-már nem szívesen keresi fel őket, olyan nagy a zsúfoltság. Valóban étvágyrontó látvány, hogy a jóízűen falatozó vendég mögött vagy mellett ott áll a helyvadászó” – sopánkodik a Magyarország hetilap 1979-ben. Ennek oka az lehetett, hogy mint azt a Tükör 1975-ben megállapítja, akkoriban a „ritkán készített finom húsételek” közé tartozott. Nevezetes volt róla a fővárosi fővárosi vendéglők közül még a Régi Országház Étterem.
„…nyilvánvaló (és ehhez nem kell ínyencnek lenni), hogy a tatár beefsteak értéke nem a borsban, sóban, mustárban, worchester szószban, a különféle erősségű és állagú paprikában rejtezik, sőt nem is az első pillanatra kissé meghökkentő, durva bélszínben, hanem abban a módozatban (sorrendben, izgalomban, módszerben, kockázatban), amiként az elemeket összekeverjük.”
Esterházy Péter: Nincsen címe; ez sem az (részlet)
Az Ádám söröző hanyatlása
Az Udvarhelyi cikke utáni időkben sem változott semmi. Nem meglepő, hogy a Népszabadság utána következő gasztrokritikusai, a „Wittman fiúk” 1997-ben már az utolsó kenetet adják fel az Ádámnak. „A falakon prágai látképek, az üvegablakok megtévesztőek, mert a Staroprament reklámozzák. Ez is csak utalás a dicső múltra. A szomorú valóság valami pécsi sör, sárgás színű, savanykás szódavíz. Gomba tenyészik a falon, a mosdóban nem ég a villany, de annyi baj legyen, úgysem lehet becsukni az ajtót. A kisasszony szőkesége múlóban, három centit már fölfed haja töve az eredeti színéből. Olyan az egész, mintha a halál Velencébennek lenne a budapesti változata. Minden múlandó, szétesik, korhad, halódik, csak nálunk nem annyira elegánsan. Kitehetnének valami táblát a műemlékvédelmisek: így éltek nálunk a hetvenes években. Ették a tatárbifszteket, maguk keverték, gonddal vagy gond nélkül, egyszerűen a húsba söpörve a mellékelt fűszereket, aztán a kész pépet rákenték a friss, ropogós, de tíz perc késéssel érkező pirítósra, belapátoltak utána egy jó kis vendéglői húslevest májgombóccal, szívták a cigarettát, beszéltek a rendszerről, az oroszokról, a második sör után Erdélyről. Csodálkoztak, hogy a pincér helyes ejtéssel ajánlja a Worcester szószt. Aki még bírta, az evett egy betyárpecsenyét, tiszta, laposra pofozott hús, a raguban csirkemáj, hagyma. Az új sör mellé új téma, az értelmiség szerepe, belépjünk a pártba vagy nem, belülről bomlasszuk vagy kívülről álljunk ellen. Tizenegykor haza, puffadt gyomorral, sörízűket böfögve, és elalvás előtt még arra gondolva, hogy úgysem változik itt semmi.” A söröző végül 2001-ben húzta le a rolót.
Itt alakult meg a Kaláka együttes
„1969. szeptember 26. emlékezetes dátum. Ugyanis ezen a napon, az Andrássy úti Ádám sörözőben, poharazás közben pattant ki az ötlet Gryllus Dániel és Mikó István fejéből: zenekart kellene alakítani. De nem egy akkoriban divatos popegyüttest, hanem egy olyan bandát, amelyik klasszikus és mai, hazai és külföldi költők legszebb verseire komponál muzsikát, és áll ki velük a pódiumra, a mikrofon és a közönség elé. El is keresztelték magukat: legyen a nevük Kaláka együttes” – tudósít a Kurír a zenekar 25 éves jubileuma alkalmából a stílszerűen az alapítás helyén megtartott sajtófogadásról.
Hogy az Ádám söröző lett a kiindulási pont, az abszolút a véletlen műve volt. „Bármily furcsa, életemben talán kétszer jártam ott. Igazából semmi sem köt oda bennünket, nem volt a törzshelyünk, azt hiszem, Mikó ajánlotta, találkozzunk ott, mivel mindkettőnknek épp a környéken volt dolgunk” – árulta el Gryllus Dániel a Népszabadságnak pár évvel később.
Címlapfotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU_BFL_XV_19_c_11