Geri Ádám A Traubi sikerén felbuzdulva a Debreceni Állami Gazdaság az 1970-es években saját üdítőmárkát hozott létre. Meglepő ízek és sajátos reklámok egyaránt felbukkannak a Róna-sztoriban.
Az 1970-es évekre Magyarországon végképp felfutott az üdítőitalok (elsősorban a szénsavasak) forgalma. A már létező Bambi, Utasüdítő és Almuska mellé sorra érkeztek az újabb márkák. 1968 júliusától lehetett itthon legálisan Coca-Colát vásárolni, 1971 júniusában került a boltokba az első Traubisoda, 1973-ban pedig megszületett a Márka üditőital-család. A Traubisodát – osztrák licensz alapján – először a Badacsonyi Állami Gazdaság gyártotta, az érdeklődés azonban akkorára duzzadt, hogy idővel szinte az egész ország beszállt a termelésbe. Észak-Magyarországot kezdetben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sályból látták el, ám a kereslet kinőtte a község üzemét. Így a telepet hamarosan Miskolcra költöztették, és azt a továbbiakban a Debreceni Állami Gazdaság (DÁG) üzemeltette.
Traubi mellé Róna
1978-ban a DÁG a Traubi mellett megkezdte a Debrecen környéki rónaság után Róna névre keresztelt üdítő gyártását. „Mindenképpen nyereségesebbnek tűnt valami teljesen »hazai« üdítővel előrukkolni, ezért kollégámmal 1976-ra kifejlesztettük a Róna család első tagját, a Jonathán gyümölcsnektárt. Ez a legolcsóbb és legnagyobb mennyiségben rendelkezésre álló hazai gyümölcs” – magyarázta 1982-ben az Újítók Lapjában Daróczi Sándor, a DÁG vezetője, a Traubi mellé miért fejlesztettek saját üdítőt is. (A DÁG-hoz tartozott a nyírségi almáskertek jelentős része.)
Daróczi ugyanebben az interjúban azt is őszintén elárulta, a 40 százalék gyümölcstartalmú natúr és a szénsavas alma mellett miért vezették be szinte rögtön a szénsavas meggyes Rónát is. „Sajnos, nem váltotta be a reményeket, kevés fogy belőle. Ennek az az oka, hogy az alma szinte egész évben kapható, a vevők inkább a különlegesebb ízeket keresik. A meggy hozta meg az igazi sikert.”
A siker összetevői
A kezdetben kétdecis palackban kapható Rónából az első fél évben négymillió liter fogyott, köszönhetően részben a jó időzítésnek és az intenzív reklámkapmánynak. 1981-ben az éves üdítőital-fogyasztás fejenként 50 litert tett ki Magyarországon, nagyjából annyit, amennyit a 2020-as években. Ami a reklámokat illeti: az illetékesek első sorban újsághírdetésekkel, ingyenes kóstolókkal és a debreceni Róna bár megnyitásával igyekeztek növelni a forgalmat. Később több ötletes TV-szpot is született (lásd lent) és egy sajátos marketingeszközt is bevetettek a találékony szakemberek: az újságokban elhelyezett keresztrejtvényekben nem egyszer a „Róna üdítőital” volt a megfejtés. A kommunikációnak hangsúlyos része volt az az állítás, hogy a Róna, egyedüliként a Magyarországon kapható üdítők közül, nem tartalmaz tartósítószert. Igaz, ezt az „egyedüliséget” többen megkérdőjelezték.
Akárhogy is, Debrecen büszkesége sikert aratott. „A kedvező fogadtatás hatására a Róna fantázianevű gyümölcs-üdítőcsaládot az idén tovább bővítik feketeribiszke és körte üdítőitallal” – írta a Kertészet és Szőlészet című lap már 1979 februárjában. A kétdecis mellett közben megjelent a literes kiszerelés is. Az 1980-as években a licenszet megvásárolta a soproni és a csányi állami gazdaság is. Fénykorában a termékcsalád nyolcféle termékből állt. A natúr alma, szénsavas alma, körte, feketeribiszke, meggy, valamint gyümölcs- és narancskoktél mellé utolsóként a tonik és az ásványvíz (!) érkezett meg. Ha hinni lehet a korabeli statisztikáknak, a Róna felvette a versenyt az abszolút sztár Traubival. A leginkább mérvadónak tekinthető adatok alapján a szénsavas szőlőitalból 30 millió liter fogyott évente, a debreceni „konkurensből” pedig ennek a harmada.
Rendszerváltás, lejtmenet
Mint annyi mindennek, a Rónának is a rendszerváltás törte ketté a karrierjét. Az első baljós jel a soproni gyártás 1993-as beszűntetése volt. Nem kellett sokat várni a teljes megszűnésre sem. Az egykor népszerű debreceni üdítő még jóval az ezredforduló előtt az összes gyártósorról eltűnt.
Címlapfotó: Kereskedelem, Technika / Arcanum
