Kenyér ünnep: Horthytól Rákosiig mindenki politikai célokra használta

Az arató ünnep és az abból kifejlődött kenyér ünnep mindenkor politikai érdekek mentén szerveződött. Még a dátumot is ennek szellemében tologatták.

A 18. században az aratás befejezésekor az aratók koszorút kötöttek, s azt ünnepi menetben a földesúr elé vitték, jelezve, véget ért a munka. A gazdák megvendégelték az aratókat, ezután kezdődött a táncmulatság. Ennél sokkal több közös vonást nem lehet felfedezni az arató ünnepekben – nem véletlenül egyébként. Még adott tájegységen belül sem mindenhol terjedt el a szokás, mivel általában csak a más vidékről érkező béraratók „hódoltak” neki. Érthető módon így az intézményesítés igénye is mindenkor fentről, vagyis a politikusoktól jött.

Darányi Ignác aratóünnepe a sztrájkletörésre

1897-ben az Alföldön és tizennégy dunántúli megyében hosszú évek után ismét fellángoltak az aratósztrájkok. Miközben Darányi Ignác akkori földművelésügyi miniszter a „munkaadók és mezőgazdasági munkások közötti jogviszony szabályozásáról” szóló törvénnyel gyakorlatilag csípőből ellehetetlenítette a mezőgazdasági munkások sztrájkját, gesztusokkal igyekezett kedvükben járni.

1899. július 6-án a gazdasági egyletek elnökeihez, a vármegyék közigazgatási illetékeseihez „bizalmas, saját kezéhez" jelzéssel szignált leiratában fogalmazta meg az aratóünnepek felújításának gondolatát. „A munkaadó és a munkás közötti jó viszony istápolásának egy igen régi módjáról is megemlékezhetem, s ez az aratási ünnep, melynek keretében a birtokos a jól bevégzett munka után munkásait vendégül látja, és azokkal együtt örömünnepet ül a legjelentékenyebb mezőgazdasági munka szerencsés befejezésekor. Ez a régi szokás általában nem azért maradt el, mert költséges volna (…) hanem elmaradt azért, mert lassan elmosódott céljának tudata.”

Darányi állításával ellentétben az arató ünnepet – mint a bevezetőben szó esett róla – „réginek” és „szokásnak” sem lehetett igazán nevezni. Nem meglepő módon a miniszter első felhívása süket fülekre talált. 1901-ben ezért egy köziratban újra nekifutott. Ennek hatására már pár birtok – többek között a fenti képen látható, Almássy Dénes gróf fennhatósága alá tartozó Gyulavár – megmozdult. Komoly hagyomány mindazonáltal megint nem lett belőle.

Pedig még egy fontos szerepet szántak neki, szerették volna „összeboronálni” a Szent István nappal is. 1891-ben a magyar parlament törvénybe iktatta augusztus 20-at, vagyis Szent István napját, mint nemzeti ünnepet. Magyarország soknemzetiségű és különböző vallású állampolgárai azonban nem igazán érezték maguknak, továbbra is katolikus egyházi ünnepnek tekintették. (Az ünnep eredetileg abból ered, hogy I. István királyt 1083. augusztus 20-án avatták szentté.) Az Országos Nemzeti Szövetség ötlete volt, hogy az arató ünnepeket tegyék át augusztus 20-ra, össztársadalmi tartalmat kölcsönözve a jeles napnak. 1902-ben rendeztek is Kecskeméten arató szekeres felvonulást, a többi település azonban nem követte őket, így a kezdeményezés hamvába holt.

Az első kenyér ünnep az idegenforgalom fellendítésére

Az 1930-as években nem kis részben olasz és német hatásra újra napirendre került az arató ünnepek kánonba beemelésének gondolata. 1936-ban Hübner József népművelési államtitkár javaslatára a kormány elhatározta „1939. június 29-én s ettől kezdve minden évben Szegeden, a Duna Tisza közének fővárosában rendezteti meg a legszebb magyar ünnepet, az új kenyér ünnepét (…) elsősorban az idegenforgalom helyi fellendítése érdekében” – írja Kovács Ákos történész A kitalált hagyomány című könyvében.

Szeged annyira belelkesült, hogy már két évvel korábban, 1937. június 29-én, Péter-Pál napján sort kerített a kenyér ünnepre – ez volt egyébként az első hivatalos rendezvény ezen a néven. (Június 29. volt hagyományosan az aratás kezdete, egyben az aratóünnepek ideje, bár új kenyér ekkor még nem került az asztalra. Az inkább július közepére készült el.) Az egész országból vonatok indultak a csongrádi városba, a helyszínről élőben közvetített a rádió, kivonult a filmhíradó. Tiszteletét tette a miniszterelnök, a földművelésügyi miniszter és a pénzügyminiszter is. Utólag elmondható, az eseménynek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. „Lehangoló”, „inkább látványosságnak éreztük, de semmi esetre sem a nép ünnepének”, „szegényes” – írta róla a Szegedi Uj Nemzedék másnap. Valószínűleg egybecsengett a döntéshozók véleménye a szerkesztőségével, mert a kenyér ünnep egy időre feledésbe merült.

Szabadkai kenyér ünnep Bácska visszacsatolásának tiszteletére

A fenti malőr csak a szegedi rendezvényt söpörte el, a főszervezőt nem. Az 1937-es koreográfia nagy részét jegyző Paulini Bélát, a népi hagyományok újjáélesztésére és színpadi bemutatására létrehozott Gyöngyösbokréta mozgalom alapító-mindenesét megbízták az 1941. július 27-i szabadkai kenyér ünnep számos feladatával.

A helyszínválasztás nem véletlen: 1941, vagyis a második világháború harmadik évének tavaszán a Délvidék (mai Szerbia területének egy része) újra magyar ellenőrzés alá került. „Az omlós magyar kenyér hazája, a fölszabadult Bácska, a kenyér ünnepével ünnepelte meg boldog hazatérését” – árulta el a nyilvánvalót a Néptanítók Lapja, miszerint a kenyér ünnep igazából a bevonulás tiszteletére jött létre. A nemzetegyesítő eseményre ellátogatott Horthy Miklós és Bárdossy László miniszterelnök. Különösen az első új kenyeret megszegő kormányzóról áradozott a korabeli sajtó.

„A magyar kenyér ünnepét ülte meg vasárnap a nemzet Szabadkán, a legdúsabb aranykalászt termő Magyar Kánaán, Bácska fővárosában. Hogy a bácskai föld népe a magyar kenyér ünnepét ülhette abban a kincses magyar tartományban, amit annyi lázas, reménytelen éjszakán át visszasírtunk és hazavártunk, az magában is az egész nemzet nagy örömünnepévé tette Bácska ünnepi napját Történelmi eseménnyé avatta azonban a hazatért Bácska első magyar ünnepét az, hogy a szabadkai ünnepségen szemtől-szemben láthatta azt a férfiút, akinek neve húsz esztendő alatt imádsággá vált minden rabságban sínylődő magyar ajkán.”

(Nemzeti Újság)

„Megvillan a kés és kettéválik a piroshéjú kenyér a kormányzó kezében, aztán az első magyar ember tenyere rásimul az egyszerű paraszt kezére. Így fogja néhány percig a nehéz szerszámokhoz szokott barna öklöt, a föld fiának dolgos, kérges kezét és hosszan elbeszélget a gazdával.”

(Új magyarság)

Folytatása természetesen ennek az ünnepnek sem lett, megerősítendő, hogy itt sem a kenyér játszotta a főszerepet.

Rákosi új kenyér ünnepe Szent István és a kisgazdák ellen

„Egy az ötvenes években kelt anekdota szerint Rákosi Mátyás javaslatokat kért az addigi ünnepek nevének és jellegének megváltoztatására. A vezető a tervezet egyes pontjait elfogadta, így lett a Mikulásból Télapó, a karácsonyból fenyőfa, Szent Istvánból alkotmányunk és a kenyér ünnepe.”

Mint minden anekdotának, úgy a fenti, a Beszélő 1993. áprilisi számában megjelentnek is van valóság alapja. Utóbbinál valóban szinte szó szerint így zajlott az átalakítás.

A Szent István nap vallásos tölteténél fogva nyilvánvalóan szúrta a szemét az 1944-ben Rákosi vezetésével újjáalakult Magyar Kommunista Pártnak (MKP). Újra felmerült tehát a régi recept igénye, vagyis az aratóünnep segítségével szekularizálni augusztus 20-at. Kisebbik kormányzó pártként még csak partizánakciónak minősült az MKP 1946-os kezdeményezése, amiről például a Dél-Pestmegye újság számolt be. „A Magyar Kommunista Párt délpest megyei szervezetei augusztus 20-án Kecskeméten megrendezik az Uj kenyér ünnepet. Ez alkalommal a párt vezére, Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes látogat el Kecskemétre és tart politikai beszámolót.”

Mindeközben a koalíciós partner – mint rendesen – június 29-én Szegeden arató ünnepet tartott. A legnagyobb országgyűlési frakció, a Független Kisgazdapárt képviseletében Tildy Zoltán köztársasági elnök és Nagy Ferenc miniszterelnök ezen vett részt.

„Az ünnep kisajátításáért folyó küzdelem 1948-ban tulajdonképpen befejeződött” – írja Kovács Ákos a már említett könyvében. Az 1947-es választáson az MKP kapta a legtöbb mandátumot, ami után módszeresen „leszalálmizta” a kisgazdákat, így természetesen az augusztus 20. nyert. A kenyér ünnep olyannyira jelentős eseményükké vált, hogy Rákosi 1948-ban Kecskeméten itt jelentette be a gazdaság szocialista átszervezését, az államosítást és a termelőszövetkezetek létrehozását. (A fenti kép is ekkor készült.)

Rákosiék mindazonáltal biztosra mentek, egy másik húzásukkal tovább halványították Szent István augusztus 20-i emlékezetét. Magyarország új alkotmányát 1949. augusztus 18-án fogadta el az Országgyűlés, az új alkotmány két nappal később, augusztus 20-án lépett hatályba. Onnantól az alkotmány, illetve a Népköztársaság ünnepéről beszéltünk.

Kádárék kenyér ünnepe üres látványosság

„Az alkotmány, az államalapítás és az új kenyér ünnepének egyik leglátványosabb, s legnépszerűbb eseménye a fővárosban ezúttal is a dunai vízi és légi parádé volt. A lépcsőkről, a rakpartokról, a tribünökről több tízezren kísérték figyelemmel a számos újdonságot kínáló csaknem kétórás programot” – írja 1987-ben a Népszava az augusztus 20-i ünnepségekről készített beszámolójában. Mint látható, a Rákosiék által megkezdett utat folytatva, Kádár János vezette MSZMP is az alkotmányra és az új kenyérre fókuszált. Igaz, ez náluk már kiegészülhetett István (így, Szent nélkül) államalapításával.

Maga az ünnepség ezzel ellentétes utat járt be, kevésbé az arató ünnepek megidézéséről, inkább a cirkuszról szólt. „A kenyérátadási szcéna tartalmi kiüresedése, immáron kizárólag reprezentatív rendeltetése még szembetűnőbb volt 1987-ben, amikor kivételesen nem népviseletbe öltözött menyecskék, hanem búvárszemüveggel a homlokukon, oxigénpalackokkal a hátukon az MHSZ női könnyűbúvárai (olyan szereplők tehát, akiknek még jelképesen sincs semmi közük szántáshoz, vetéshez, aratáshoz) köszöntötték kenyérrel a kezükben az alkotmány, az államalapítás és az új kenyér ünnepének tiszteletére a Duna-parton felsorakozott magas rangú párt- és állami vezetőket” – olvasható Kovács Ákos könyvében. (A fenti fotó éppen ezt a pillanatot örökítette meg.)

Az illetékes elvtársaknak mindazonáltal elnyerte tetszését a parádé, mert 1988-ban megismételték. Akkor a vízből felbukkanó búvárok már a nézőknek osztogatták a kenyeret.

Címlapfotó: Tolnai Világlapja / Arcanum és Friss Ujsag / Arcanum (Horthy Miklós és Rákosi Mátyás kenyér ünnepen)