Nehéz volt az első magyar vegák élete

Viccelődtek rajtuk, éttermük bezárt, amúgy pedig feltalálták a „Beyond meat” ősét és kokettáltak az oltásellenesekkel. Magyar vegetáriánus történelem 5 percben elmesélve.

„A budapesti vegetáriusok tegnap délután látogatott gyűlést tartottak, melyen Weixlgärtner V. tanár előterjesztette az alapszabályokat, melyeket a gyűlés egyhangúlag elfogadott. Az alakítandó egylet czime: »Magyar vegetárius egylet« ; az előadások és felolvasásokkal egybekötött időnkinti összejövetelek havonkint egyszer tartatnak.” 1883. december 11-én több napilap leadta ezt a rövid közleményt, és bár még hátravolt a hivatalos alakuló közgyűlés, valamint a belügyminiszteri jóváhagyás, tulajdonképpen ettől a naptól datálhatjuk a hazai intézményes vegetarianizmus létezését. Weixlgärtner Vince rajztanár és Kodolányi Antal mezőgazdász, szakíró mellett egy PR-szempontból sem rossz név is erősítette az alapító csapatot. Dr. Szalkay Gyula természettudós igazgatta később az országos állatvédő egyesületet és szerkesztette az Állatok őre folyóiratot.

A még ugyanebben az évben kiadott 12 pontos kiáltványuk első pontja volt az állatok védelme (lásd lnt). Mindazonáltal, mint a további pontokból látható, az általuk mindenek előtt követett „természetszerű élet és gyógymód” érdekében is lemondtak a károsnak gondolt húsról. Szervezetbe tömörülésükkel amúgy, mondhatni, meghallották az idők szavát. Az 1850-es években a vegetarianizmusra Magyarországon inkább még mint gyógymódra tekintettek például „idült gyomorbajoknál”, idővel azonban (német és francia mintára) fokozatosan elterjedt és életformává vált. Jókai Mór az 1877-ben megjelent Egy az Isten című regényében már komplett vegetáriánus családról ír.

Kiáltvány

1. Nem gyilkolunk meg egy állatot sem azon célból, hogy megegyük és kerüljük mindennek élvezetét, ami megölt állatból ered.
2. Mindennapi kenyerünk édes, és magból (búza, rozs, árpa, zab) áll, amelyet megdarálunk és megsütünk, valamint eszünk kölest, rizst, borsót, babot, lencsét stb.; mellékételül szolgál a gyümölcs és zöldség.
3. Kerülünk minden ingerlő fűszert, mint bors, gyömbér, szerecsendió, szegfübors, foghagyma, mustár, paprika stb.
4. Ezen okból ritkán szomjazunk és keveset iszunk. A szeszes italokat (bor, ser, likőr, pálinka stb.) ecetet, kávét, theát stb. mellőzzük s vizet gyümölcslevet vízzel, vagy anélkül iszunk.
5. Kerüljük az idegeket tompító más erős élvezeteket és gőzöket, jelesen a dohányt minden alakban.
6. Alapszabályunk: az egész test tisztasága és megfelelő edzése s jelesen oda törekszünk, hogy a bőr rendszeres tevékenységet gyakoroljon, mert az egészséges életnek ez föltétele.
7. Miután tulajdonkép levegővel is élünk, gondoskodunk, hogy a lég tiszta és üde legyen ott, ahol lakunk, dolgozunk s különösen ahol alszunk.
8. A napsugár éltetvén minket, bebocsátjuk azt lakunkba, hogy áthassa s a léget tisztítsa.
9. Szellemi és testi munka ad örömet. „Korán le, korán fel“, ez hosszitja az életet. Közhasznú és egészséges munkát keresünk. Nem kerüljük a küzdést, ha a természet mellett s a babona és előítélet ellen kell harcolni.
10. Minden siker feltétele a mérséklet. Minden ami túlzás, természet ellen van.
11. Őrizkedünk az orvosszerek mérgétől s mindentől, ami a vért és idegeket meg- ronthatná.
12. A test egészsége által lehetővé tesszük a kedély és szellem egészségét s a kedély és szellem által uralkodunk a test felett. Így életünk sokkal több élvezetet nyújt, mini az eddigi „véres“ életmódja és szokásai mellett.

Ezen előzményekhez képest is elég nagyot álmodtak Weixlgärtnerék. Aki taggá akart válni, annak a hús mellett az alkoholról, teáról, kávéról, dohányról is le kellett mondania. Mindemellett kezdetektől „vegetáriánus ebédlő” létrehozását tervezgették, valamint „egy az e szakba vágó könyvek és iratokból álló könyvtár alapítását”. Első lépésként Kodolányi kezdeményezésére a munkásokat akarták megkörnyékezni, mondván, ez az életmód sorsukat „nagyon enyhítené és javítaná, a mennyiben ez által kétségkívül egészségesekké, megelégedettekké és boldogokká lennének”.

Vegetárius kontra vegetáriánus

A Magyar etimológiai szótár szerint mindkét változat helyes, szinonima a két kifejezés. A latin vegetarius (növényi) és vegetari (tenyészik) származékokból képzett szóalakok. Elterjedtségük és használatuk hasonló mértékű.

„A vegetáriusok jó emberek, akik nem irigylik embertársaiktól a gyönyörűséget. Azt sem, hogy az ember nem eszik húst. Ami csak akkor gyönyörűség, mikor az ember ehetnék pecsenyét, de nem eszik. Az a szegény ember tehát, akinek nincs módjában húst ennie, nem vegetárius, hanem csak földhöz ragadt szegény ember. Mert nem az a vegetáríus, aki nem eszik húst, hanem az, aki nem akar enni. A szegény ember álmodik pecsenyéről, a vegetárius még álmában is csak salátát lát. Még az álmodott sertéskaraj is folt a vegetárius lelkiismereten” – gúnyolódott később a Pesti hírlap az ilyen és ehhez hasonló ideákon. És ez csak egy volt a megannyi élcelődő cikkből, amikkel (egyébként függetlenül az egyesület megalakulásától) akkoriban megsorozták a vegetáriánusokat. „Kötelező legelési idő, mint a tagság alapvető feltétele”, „a megevett virág helyett a gomblyukba tűzött ökör”, „egyem a zuzáját”, mint vega-káromkodás – pár sziporka a bőséges felhozatalból.

Az első magyar vegán étterem

„A vesepecsenyék, a sertéskarmonádlik, a pörköltek s a töltött káposzták barátai nem hagyják magukat.” Ez a nem kevésbé epés megjegyzés a Pesti Hírlap 1899. július 8-i számából már az említett saját étkezde vergődésén kárörvend. 1896-ban ugyanis a Berlinből Budapestre települt Schulz Janka a Pipa utcában végre megnyitotta az első vegetárius (valójában vegán) éttermet – mindazonáltal valóban meglehetősen rossz csillagzat alatt. Az első három évben a Pomona kétszer költözött és kétszer cserélt gazdát. Finoman szólva ez a projekt sem élvezte a sajtó támogatását. A Magyarország nevű lap szerkesztősége egyik nyitásra nem volt hajlandó tudósítót küldeni, „mert pestis-kórházba, háború színterére, golyózáporba megy újságíró, de vegetárius korcsmába nem akad hős”. Többször hónapokra bezárt, ilyenkor az „érdeklődők kénytelenek voltak ott enni főzeléket, ahol azt ki tudja milyen zsirral kotyvasztották össze”. És közben minden bizonnyal siratták törzshelyük mai szemmel is korszerű választékát, amiben megtalálhatók voltak többek között a lencsepüréből készített húspótlékok, amiket kókuszzsírban sütöttek ki.

Testnek és léleknek

Az Egyesület nemcsak a gyomrot, de különféle előadásokkal az agyakat is igyekezett kondiban tartani. Esett szó ezeken a „rossz levegő és lakás káros behatásáról”, megtudhattuk, „hogyan óvhatjuk legbiztosabban magunkat a járványok ellen”, de vezetett elméleti főzőkurzust Schulz Janka is. A legkülönlegesebb mind közül mégis az 1899. március 30-ra meghirdetett „Az oltásról, valamint a befecskendezésről általában és ennek következményeiről” címet viselő felolvasóest volt. Ehhez nem mást, mint Paul Förster berlini orvost, a német parlament képviselőjét nyerték meg maguknak. A nézeteivel Európában gyakran turnézó, ismert politikus egyaránt ellenezte az állatkísérleteket és a fekete himlő visszaszorítására sokfelé, így Magyarországon is már bevezetett kötelező védőoltást. Utóbbi eltörlésére 1896-ban indítványt adott be a Reichstagban. A magyar vegetáriánusokat azonban nem sikerült lenyűgöznie. Az ő oltással kapcsolatos szkepticizmusuk egy estés kalandnak bizonyult, a jelek arra utalnak, a továbbiakban nem erőltették ezt a témát.

1913-ban újabb mérföldkőhöz érkezett a mozgalom. Az egyletalapító felesége, Weixlgärtner Vincéné és Mokry Lenke zenetanárnő koprodukciójában megjelent az első Vegetárius szakácskönyv. Az állati helyett növényi zsírral vagy vajjal elkészített hagyományos levesek, főzelékek, mártások, tészták mellett a gyűjtemény babból, borsóból, burgonyából, gombából, köleskásából, kukoricából, rizsből, paradicsomból és zabból gyúrt pogácsák, vagyis „húsutánzatok” receptjeit is tartalmazta. A szerzőpáros konkrét menüajánlatokkal is segítette az esetleges alkotói válsággal küzdő háziasszonyokat. A Pesti hírlap recenzorának ezek láthatóan nem hozták meg a kedvet. „Hétfőn például a menü a következő: árpadaraleves, cukorrépa főzelék, harmatkása, burgonya sülve. Káposztás rétes, főtt gyümölcs. A keddi napra paradicsom levest, bab főzeléket rántva, árpadarát, rizs kotlettet, kukorica puddingot, főtt szilvát és cseresznye befőttet ajánl. És így tovább. Mindezek után könnyű elképzelni, hogy a különféle pecsenyékhez szokott bús magyarnak épen nem folyik a nyála, ha ezeket az étlapokat olvassa. S aligha támad vágya arra, hogy az izes magyar konyháról a vegetáriusra térjen át.”

A szükség nagy úr

Ha kifejezett vágya talán nem is támadt rá, az 1914-ben kitört első világháború a „bús magyart” érezhetően álláspontjának felülvizsgálatára késztette. „A húsféle élelmi cikkek, hovatovább mind kisebb szerepet játszanak különösen a szerényebb háztartásokban, mert hiszen ezeknek ment föl az ára legnagyobb mértékben” – állapítja meg a Magyarország 1916-ban A vegetáriusok és a háború című cikkében. Az írás apropóját az adta, hogy az addigi egy mellé Budapesten további két vegetáriánus étterem is nyílt, „ahol a mai igényekhez mérten olcsó, igen ízletes tápláló ételeket fogyasztanak”. A vegetárius egyesületnek pedig polcokra került a következő kiadványa, a Húsmentes reform szakácskönyv. Amiről a korabeli kritikák, szintén a diszkrét hangnem-korrekció jegyében, immár nagy elismeréssel szóltak, kiemelve, hogy „a vegetáriusok tapasztalataikkal segítségére siettek a zavarba jött gazdasszonyoknak”.

Címlapfotó: Fortepan / Vargha Zsuzsa