Geri Ádám A vörösboros kóla története nem Kelet-Európában kezdődött, Magyarországon ezzel együtt a szocializmus alatt ért pályája csúcsára.
Fontos leszögezni, a vörösboros kóla nem magyar találmány. Még csak nem is kelet-európai, habár a Kárpát-medencében és környékén gyakorlatilag mindenhol ismerik (még Ausztriában is). Őshazája minden valószínűség szerint Észak-Spanyolország. A Coca-Cola forgalmazása 1926-ban indult meg Spanyolországban, az üdítő állítólag még ugyanebben az évtizedben találkozott ott a vörösborral: gyakorlatilag végigvonult Baszkföldön, illetve az északi tengerparti részen.
A vörösboros kóla története kétszer kezdődött el
Sokáig megmaradt a helyiek italának, majd tulajdonképpen feledésbe is merült. Újrafelfedezésében fontos szerepet játszott, hogy a Coca-Cola cég 1953-ban gyárat létesítettt Barcelonában, aminek köszönhetően jelentősen megnőtt Spanyolországban az üdítő kereslete és kínálata. Az áttörést végül az 1972-es év hozta el. A szintén baszkföldi (nem mellesleg a híres vörösbortermő Rioja régió közelében található) Algorta halászfaluban megrendezték a szokásos nyári fesztivált, aminek természetesen a vendéglátás és azon belül a bor is szerves részét képezte.
Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
A szervezők 2000 liter bort vásároltak az eseményre, ám kis költségvetéssel dolgoztak, így hűtőre vagy éppen a mosogatáshoz szükséges vezetékes vízre nem futotta. A kettő eredőjeként a bor pillanatok alatt megromlott, megsavanyodott. Mivel jelentős bevételt reméltek tőle, a kiöntése szóba sem jöhetett. A kétségbeesett szervezők a vendégekkel együtt kezdtek kísérletezni, milyen és mennyi üdítővel tudnák megmenteni a készletet. Végül győzött a Coca-Cola és a szabály: legalább ugyanannyi kólára van szükség, hogy elnyomják a bor savanyú ízét. Még egy nagy kádat is szereztek, hogy már előre bekeverve szolgálhassák fel a látogatóknak az új italt.
Az eufóriában becézték Rioja Librének, Cuba Libre del Pobrénak (szegények Cuba Libréje), Mochetének, Tincolának, Cubata del obrerónak (munkás koktél), végül a Kalimotxo szilárdult meg. Hogy ez pontosan honnan ered, az sem teljesen tisztázott: a legvalószínűbb verzió szerint a bárt két férfi, Kalimero és Motxongo üzemeltette, de aznap éppen elkéstek, ezért magából a „feltalálásból” ugyan nem vették ki a részüket, ám a mix így is róluk lett elnevezve.
Magyarország, az éltanuló
Amilyen messziről indult a vörösboros kóla, olyan hamar érkezett meg Magyarországra. Több jel is utal rá, hogy az 1970-es évek közepére már elterjedt itthon. „Ma már csak olyan kólakeveréket iszok, bort kólával. Az jó” – idézte a Dolgozók Lapja 1976-ban a vele készített interjúban Ollé Józsefet, Ács település könyvtárának legidősebb olvasóját. Rímel az említett dátumra a Magyar Hírlap 1978-as cikke, amiben egy 17 éves lány mesél arról, hogy bár a diáktáborokban nem lehet szeszesitalt kapni, ez nem akadályozta meg a fiatalokat az alkoholizálásban. „Úgy istenigazában két éve rúgtam be először. A gimnázium első osztálya után építőtáborba mentünk K.-ra. Természetesen, a táborban szigorúan tilos volt az italozás, de az utolsó, a búcsúestén kinn, a faluban iszogattunk. Nem kellett messzire mennünk, szemben volt a kocsma, ki is szolgáltak minket. Akkoriban a boros kóla járta, azzal kezdtük. De ittunk Hubertuszt meg sört is.” (A Coca-Cola hazai megjelenése évekkel megelőzte a recept megszületését.)
A rendszerváltás környéken a vörösboros kóla egyértelműen felzárkózott a sör és a fröccs mellé a népszerűségi listán. Az italozók közönsége úgy megbecsülte, hogy tájegységenként más nevet adott neki: hívták VBK-nak, vadásznak, boxosnak, leónak, ciberének. 1983-ban már egy továbbfejlesztett (vagy éppen lebutított) változata is létezett. A maradék borból, kólából és kommersz cseresznyéből a kocsmákban készített mixet csurbának hívták.
A siker ára
Sikerének egyik titka minden bizonnyal a konkurens italokhoz képest kedvező ára volt. „Mindesetre az AC/DC itt is sláger, a közönség vörösboros kólát iszik. Jóval olcsóbb mint a tiszta kóla...” Bár a fenti, a Gödöllő című lapban megjelent megállapítás a rendszerváltás után (egészen pontosan 1991-ben) íródott, ráadásul egy erdélyi bulibeszámolóban szerepel, a mondat valószínűleg pár évvel korábban és pár száz kilométerrel nyugatabbra is érvényes lett volna.
Címlapfotó: Fortepan / Hunyady József
