A legendás Dunapark kávéház létrejöttének körülményei is különlegesek voltak - derül ki a Gasztrorégész által most megtalált dokumentumokból.
A Budapesten, a 13. kerületi Szent István parkban található Dunapark kávéház alapítási dátumaként mindenhol az 1938-as évszám szerepel. A kávéház nemcsak arról nevezetes, hogy – kisebb megszakításokkal – indulása óta működik, hanem arról is, hogy a beltérben a mai napig visszaköszön az eredetileg megálmodott, az egész épület enteriőrjét meghatározó Art Deco stílus. A Dunapark az ország egyik legszebb Art Deco vendéglátóhelye.

A Szent István park és az azt körülvevő bérpaloták története 1928-ban kezdődött. Abban az évben november 16-án jelent meg a közlönyben a Fővárosi Közmunkák Tanácsának előterjesztése a Margit hídtól északra fekvő Duna-parti sáv fejlesztéséről. E szerint az „Újpesti-rakpart és Pozsonyi-út között fekvő területnek a Koráll-utcától a Zápolya utcáig terjedő részén nagyobb parkterületet” szándékoztak kialakítani. Ez lett az utóbb Szent István után elnevezett park. A Közmunkák Tanácsa – így a Berza László által szerkesztett Budapest Lexikon – „előírta környezetében az egységes városképet adó bérházak építését” is. Ez a gyakorlatban azonos magasságú, 5-6 emeletes épületeket jelentett.

Fotó: Fortepan / Ungváry Rudolf
Neves tervezők a sztoriban
A Pozsonyi út és a Szent István park sarkán található parcellát az Alföldi Cukorgyár vásárolta meg. Az Uj Magyarság című újság már 1935. augusztusában megszellőztette a terveket. „Az Alföldi Cukorgyár, mely a Wahrmann utcai (ma Victor Hugo utca – a szerk.) saroktelket vette meg 480 pengős négyszögölenkinti áron, 1,5 millió pengőért építi fel háromfrontos, hatemeletes bérpalotáját.” Októberben a Cukorgyár be is nyújtotta a terveket, amiben a kezdetektől szerepelt egy kávéház számára kialakítandó helyiség. „A Wahrmann-utca nem megy át az épületen, mert a 10 m-el arrébb haladó park utcája ezt feleslegessé teszi és az így nyert terület kitűnően volt értékesíthető a kávéház és a Hitelbank-fiók beépítésével” – írta később a Tér és Forma című szaklapban az épület terveit jegyző Hofstätter Béla-Domány Ferenc páros.

Hofstätternek ez a projekt amolyan hazai pálya volt, addigra már tucatnyi bérházat tervezett a környéken. Az addig Berlinben alkotó Dománnyal később is jó párost alkottak. Ők tervezték többek között a Bauhaus és Art Deco egyik budai ékkövének számító Margit körúti, ma „Dugattyús”-ként ismert Weiss Manfréd bérházat.

Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Városrendezési és Építészeti Osztályának fényképei / A Fővárosi Tanács VB Városrendezési és Építészeti Osztályának
A Dunapark kávéház korábban nyitott
Az Előre újság 1936 szeptemberében arról számolt be, hogy a Szent István parknál nagyon jól állnak az építési munkálatokkal. „Az épület már meglehetősen előrehaladott állapotban van, a ház egyik részébe már be is költöztek, csupán csak a Margithíd felől eső oldalon nincsenek befejezve az építési munkálatok. De itt is igen erős iramban dolgoztak, hogy minél előbb berendezzék és megnyissák a földszintre kerülő kávéházat.” Utóbbira a jelek szerint ugyanezen év decemberében került sor. Sorra jelentek meg ugyanis év vége felé a cikkek, amik Szilveszterre oda invitálták a főváros népét. Élen járt ebben túlcsorduló kedvcsináljójával az Uj Magyarság:
Új csodakávéház a Lipótvárosi parkban: „Dunapark”. A Pozsonyi út és Lipótvárosi Park sarkán márványból és betonból épült bérpalotában létesült „Dunapark”-kávéház nemcsak káprázatosan szép és luxurlőz családi café-restaurantot jelent, de fekvésénél s kiképzésénél fogva vendégeit egy üdítő hajó utazási hangulatába ringatja. A luxushajók fedélzetére emlékeztető Dunaparkkávéház körbefutó galériája és a Dunára néző hatalmas üvegfalai a szabadságot és a kényelmes kilátást biztosítják. A budai hegyek, a Margitsziget, a Rózsadomb és Hármashatárhegy varázslatos panorámája az évszakok ezernyi színében tárul az utasok, illetve vendégek elé. Belül olyan a kávéház, mint egy modern ékszer. Nemcsak Budapest, de egész Magyarország világviszonylatban is elismert attrakciója lesz. Az új Lipótváros lakói, akik a főváros összes kerületeiből regrutálódnak s akiknek igényei a legbelvárosiabbak, várakozással és örömmel tekintenek a „Dunapark” szilveszteri megnyitója elé.
Gasztrorégészeti szempontból mindez azért érdekes, mert így egyértelművé válik: a köztudatban élő 1938-as évvel szemben a Dunapark már 1936-ban megnyitott, vagyis 2026-ban ünnepli megalapításának 90. évfordulóját.

Fotó: Fortepan / Ungváry Rudolf



Fotó: Tér és Forma / Arcanum

Fotó: Tér és Forma / Arcanum


Fotó: Fortepan / Bauer Sándor
Címlapfotó: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény (a Dunapark kávéház belseje 1969-ben)

