Kádár János és a krumplileves valódi története

Mai napig idézzük Kádár János híres mondatát a krumplilevesről – csak nem pont úgy, ahogy az elhangzott. Mikor és hogy mondta valójában?

Mielőtt lelőnénk a poént és felidéznék a teljes szöveget a szállóigévé vált krumplileveses rész eredeti változatával, érdemes megemlíteni, hogy Kádár János és a krumpli útjai többször keresztezték egymást. A Magyar Hírlap 1987-es cikkből például az derül ki, hogy Kádár 1935-ben, a szegedi Csillagbörtönből való szabadulása után egy ideig krumpli-diétára volt kárhoztatva. „Kádár akkoriban sokat küszködött a börtönben szerzett gyomorbajával, így ebédre állandóan sós vízben főtt krumplit evett. Rossz volt nézni, amint nap mint nap magába erőlteti a krumplit, és egyszer megkér­deztem tőle, nem ehetne-e valami mást. Mondta, éppenséggel ehetne, babot passzírozva. Igen ám, de nem volt passzírozójuk. Úgyhogy egyik nap vettem egy passzírozót” – mesélte a lapnak egy bizonyos Döme Piroska, aki együtt dolgozott a börtön után segédmunkásként tengődő Kádárral az esernyőgyárban.

A cikkben idézett korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.

Kádár János kedvence

2018 óta azt is tudhatjuk, hogy ezzel együtt, vagy éppen ezért, még véletlenül sem a krumpli volt az 1956 és 1989 között az országot irányító politikus kedvenc étele. Három évvel ezelőtt Michels Antal józsefvárosi pap, egykori szakács (dolgozott a margit-szigeti Grand Hotelben, a Gellértben, valamint a külügyminisztérium diplomáciai vendéglátásában, és Kádár mellett főzött többek között Margaret Thatchernek is ittjártakor) az alábbi nagy titkot osztotta meg a Népszava újságírójával: „Az biztos, hogy Kádár Jánost az egyszerű ételek híveként tartottuk számon, az igazi kedvence azonban nem a krumplileves, hanem a stíriai metélt volt. Abból akár két adagot is megevett egyszerre.”

Van még egy Kádárhoz kapcsolódó krumplis anekdota. 1975-ben, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) XI. kongresszusán az egyik alapító párttag egy vicces történettel szemléletette, hogy a magyaroknak igazából mindig félig üres a pohár. Íme a rövid tanmese, ami állítólag elnyerte Kádár tetszését:

„Panaszkodik a nagygazda, hogy rossz volt a termés.
A kukorica volt rossz? – kérdik –, dehogy volt az rossz, bőségesebb volt, mint tavaly!
Akkor talán a búzája hozott keveset?
– Már, hogy hozott volna – méltatlankodik a gazda –, évek óta nem láttam súlyosabb kalászokat rajta, mint idén.
Biztos a krumplit ették meg ezek szerint a bogarak – vélekednek a nagygazda komái.
– A fenét, jól termett a krumplim is, hanem a mák, abból nem lett szinte semmi. A mák miatt vagyok bosszús.”

Így érünk el 1980 márciusához és az MSZMP XII. kongresszusához, aminek a központi témája a pártmunka kérdése, a pártmunka hatékonyabbá tételének lehetősége volt. Erre mondta el beszédében Kádár János a krumplileveses hasonlatot. A krumplilevest a nép és sajtó azonnal a szájára vette (Kádárnak magának is tetszhetett, mert később megismételte), számos szituációban lett hivatkozási alap.

Hogy jön ide a sóskifli?

„Nincs só a sóskiflin Miskolcon – adta hírül az Esti Hírlap. Már a sósrúd sem sós. Ugyanezt állapította meg tavalya Berettyóújfalu és Vidéke ÁFÉSZ felügyelőbizottsága, a Fővárosi Sütőipari Vállalat főmérnöke pedig most úgy nyilatkozott, hogy sütés közben potyog le a kifliről, a só, emiatt nem sós a sóskifli. Általában. Mert vannak üzemek, ahonnan sósán kerül ki a kifli is, a rúd is. (…) Szeretem a sóskiflit, de megvagyok nélküle – mint ahogy jó néhány község lakói kénytelenek meglenni sima,sótlan kifli nélkül is –, azt azonban nem szeretem, ha valami nem az, aminek nevezik. Emlékszem egy évekkel ezelőtti kijelentésre, hogy a krumplileves legyen krumplileves, vagyis mindent hívjunk annak, ami. Tehát csakis a sós kiflire mondják azt, hogy sóskifli” – méltatlankodik például 1985-ben a Ludas Matyi nevű szatírikus lap munkatársa. Mint látható, itt már a mai napig emlegetett változata bukkan fel.

Lássuk hát, hogyan hangzott el valójában Kádár János szájából ama krumplileveses eszmefuttatás 1980 márciusában, az MSZMP XII. Kongresszusán, amit aztán több újság is szó szerint leközölt:

„Az egész vita során nagyon fontos politikai kérdés volt a káderkérdés. Sok felszólaló használta azt a kifejezést, hogy most döntővé válik az emberekben rejlő lehetőségek jobb kihasználása. Ez tömegméretekben is értendő, de még fokozottabb mértékben érvényes a kádermunkára. Közbevetőleg: nem vagyok nagy étkű ember, de a jó ételt szeretem. Amikor azt kérdik: mit szeretek enni, mondom: én azt szeretem, ami az, ahogyan hívják. Ha krumplilevesnek hívják, akkor az. Ezt csak a hasonlat kedvéért mondom. Olyan kádermunkát kell végezni, hogy a tisztségviselő és a vezető valóban a szó teljes értelmében az legyen, aminek hívják. Ha párttitkárnak hívják, akkor legyen az, és ne bürokrata, ha igazgatónak hívják, akkor igazgasson, ha tudományos munkatársnak, akkor tudományosan produkáljon és így tovább. Mindenki töltse be azt a funkciót, amelyet elvárnak tőle. Ezt érvényesnek tartom a párt szervezeteinek, tisztségviselőinek munkájára, áttételesen az egész társadalmi életre.”

Címlapfotó: Vas Népe / Arcanum