Az első magyarországi maszek pizzéria története

Hónapokkal megelőzte egy pesti pizzázó az elsőnek kikiáltott budai Don Francescót az 1980-as évek elején. Az üzletet egy egykori sportoló nyitotta és egy másik egykori sportoló zárta be.

A köztudatban úgy él, hogy az első maszek, vagyis magánvállalkozásban működtetett magyar pizzéria a Don Francesco volt. Ezt Klein Ferenc nyitotta 1982-ben, majd működtette egészen a 2020-as Covidig Budán, a Mászáros utcában. (Klein Ferenc azóta sajnos el is hunyt.) Egy interjúban azonban éppen ő maga árulta el, hogy valójában csak a második hely az övé, mert egy bizonyos Pizza udvar megelőzte.

Az elsőnek az első hirdetése 1981. augusztus 17-én jelent meg az Esti Hírlapban. „Pizza-udvar megnyílt. Cserha László, a szentendrei Aranysárkány volt konyhafőnöke megnyitotta speciális Pizza-udvarát. Pizza-különlegességek, üdítő, kávé. Nyitva 10-19 óráig, VII. Bajcsy-Zs. u. 27.” Wichmann Tamáshoz hasonlóan Cserha is a kajak-kenuról váltott vendéglátásra, ennek a múltnak a későbbiekben még lesz jelentősége.

A Nők Lapja már 1981 októberében csodájára járt az új jövevénynek. A cikkből azt lehet kiolvasni, hogy Cserha megunta az alkalmazotti létet, ezért nyitott saját helyet. A Bajcsy-Zsilinszky úton, tehát Pest egyik legforgalmasabb (a Nyugati pályaudvart a Deák térrel összekötő) útján egy bérház szuterénjébe próbált egy kis olasz életérzést csempészni. „S az udvar is most kapja meg délies hangulatát, hogy a tálakról elbitangoló illatmorzsa felszáll a boltíves lépcsőház mentén, bebúvik a félreeső zugokba, átröppen házak között, s minden hangos hírverésnél eredményesebben terjeszti: itt valaki nápolyi módra, mesebeli finom pizzát süt.”

Hogy az első magyar állami tulajdonú pizzéria hol és mikor nyitott, az elolvasható a Gasztrorégész – A Gulyáskommunizmus konyhája című könyvben.

Kemence és sör

A tulajdonos nem elégedett meg az autentikus külcsínnel, a pizzáival is igyekezett megidézni Olaszországot. „A tésztát a lángosnál egyenletesebb vastagságúra nyújtom, hogy akkora legyen, mint egy tányér. Erre kerül a fűszerezett paradicsompüré (oregano, kis szerecsendió, bazsalikom) és a reszelt sajt, s az egész együtt sül át a kemencében. Ez a klasszikus nápolyi vagy Vezúv módra készült pizza. De a paradicsom és a sajt közé kerülhet sonka, gomba, kolbász, apró füstölt hal és rengeteg olyan finomság, amit Magyarországon nem ismernek vagy ha igen, nem eszik.”

Az étlap kis túlzással ki is merült a pizzáknál. Részben azért, mert olyan kicsi volt a hely, hogy a konyha még a zöldségtisztításra sem volt alkalmas. Az, hogy olasz vörösbor helyett magyar sört mért, már az illetékes hatóságokon múlott – egyszerűen utóbbira kapott engedélyt. Cserha 1985-ben már az erős konkurenciára panaszkodott a Magyar Hírlapban, pedig az újságíró csak három budapesti pizzériáról számolt be a cikkében (a Pizza udvaron kívül a már említett Don Francescót és a Petrocellit.) „Lényegében minden új hely – legyen az akár egy hamburgeres pavilon is –, konkurencia, hiszen ott veri el az éhségét valaki és nem nálam.”

Kenus után kenus

Csak nagyjából lehet kikövetkeztetni, hogy Cserha bő másfél évtizedig vitte a boltot. 2002-ben ugyanis a Budapesti Nap készített egy interjút az új tulajdonossal, aki elmondása szerint korábban üzlettársként, az ezredfordulótól viszont már üzletvezetőként tevékenykedett. Ez új tulajdonos egy régi „kolléga” volt, mégpedig Horváth Csaba olimpiai, európa- és világbajnok kenus. Ő nagy lendülettel vetette magát a feladatba, első lépésként felújította a helyet. „Mintha Olaszországba csöppennénk: a falon halászháló, tésztafélék rendszerbe foglalva, mediterrán képek, evezőlapát. A bensőséges térben az összes kis olaszos ketyere ízlésesen van elrendezve, semmi giccses hatás. Látszik, hogy a belsőépítész komolyan vette a dolgát: sikerült mediterrán hangulatot varázsolnia a pesti bérház aljába.” Horváth a helyszűkén viszont úgy segített, hogy a hagyományos kemencét kisebb gáztüzelésűre cserélte. Ennek következtében a választék is bővült, immár jutott hely rizottónak és különböző tésztáknak is.

Az ex-kenus ugyanitt arról panaszkodott, hogy a pizzázónak otthont adó bérházba akkoriban csak kóddal lehetett bejutni, ez pedig jelentősen rontotta a forgalmat. Horváth minden esetre reményét fejezte ki, hamarosan újra nyitva lesz a kapu. Hogy ez végül megvalósult-e, nem tudni. Az viszont tény, hogy a Pizza udvar neve többet nem bukkant fel a sajtóban, vagyis minden valószínűség szerint a története hamarosan szomorú véget ért.

Címlapfotó: Nők Lapja / Arcanum