Évtizedekig tartott egy igen sajátos gasztronómiai világrekordot a fénykorában 22 ezer lakosú Wekerletelep.
„És lakott a telepen 56 boltos, kéttucat tanító – tanítói házak tanítói lakásaiban természetesen -, 6 orvos az orvosi lakokban, 2 pék, és lakott és dolgozott két mészáros, gondnok és pap is, volt énekkar, zenekar, sportkör, mozi és kocsma is volt – egy.” Bächer Iván, a 2013-ban elhunyt író-újságíró Wekerletelepen nőtt fel, több munkájában is megidézi gyerekkora színhelyét. A fenti leltárt A Wekerle-telep című, 1992 májusában megjelent írásában végezte el.
Az egyetlen kocsma egy ekkora városrészre bizonyosan világrekord volt a maga nemében. Az iparosodó Budapestre özönlő vidékieknek megálmodott munkástelep kapacitását Wekerle Sándor miniszterelnök eleve hétezer fősre tervezte. A főteret tervező Kós Károly által (is) felügyelt munkálatok 1925-ös befejezésekor már 22 ezernél járt a Kispesthez tartozó „ős-lakópark” lakosságszáma.
A józan Wekerletelep
Az eredeti tervekben ráadásul egyetlen vendéglátóegység sem szerepelt (ahogyan pékség sem). „És akik bennük laknak. Azt mondhatnám, az emberiség elitje: igazi munkásemberek, de etikai tartalommal. Hogy ne mondjak egyebet, két és fél esztendő alatt három becsületsértési per volt az egész telepen. Hogy ne mondjak mást, a hétezer lakossal bíró telepen nincsen egyetlen korcsma sem. Hanem 1500 gyermek jár az iskolába, az iskolában fürdők vannak, minden osztálynak minden nap fürdőórája, zuhannyal, minden növendék végigfürdik minden nap télen, nyáron” – áradozott Fényes László, későbbi országgyűlési képviselő 1911-ben Az Ujság hasábjain Wekerletelep absztinens lakóiról (az ötletgazda neve szinte azonnal ráragadt a városrészre).
Nem ragadott tollat az újságíró egy évvel később. Borovszky Lajos ekkor nyitotta meg vendéglőjét a Pannónia út 15-ben, a ma itt működő Wekerle Étterem elődjeként. Több forrás szerint Wekerléék a józanságot megőrizendő valóban egyetlen helyet engedélyeztek a telepen. Mi több: állítólag a telep határaitól számított 100 méteres körzetben sem üzemelhetett más. Sőt a már ott működőket is ki akarták telepíteni – ebbe azonban beletörött a bicskájuk.
Ezt megerősítő dokumentumok nem kerültek elő az archívumból, az viszont biztos, hogy 1913-ban a belügyminiszter és pénzügyminiszter az ügyre nézve döntő korlátozást jelentett be. „A gazdasági munkásházak építésének támogatásáról szóló törvény elrendeli, hogy az ilyen munkásházakból alakult telepen a törvényben meghatározott időtartamon belül italmérési engedélyt kiadni nem szabad. A pénzügyminiszter, a belügyminiszterrel egyetértve, utasította ennek alapján a pénzügyigazgatóságokat, hogy a törvényben megjelölt területeken korlátlan vagy korlátolt italmérési engedésekért folyamodó feleket kérelmükkel minden esetben, kivétel nélkül utasítsák el.” Ekkor viszont az egyébként tárcahalmozó Wekerle (miniszterelnöki pozíciója mellett volt pénzügyminiszter, honvédelmi miniszter és igazságügy-miniszter) semmilyen tisztséget nem töltött be. A döntés tehát nem az ő nevéhez fűződik.
Politikai döntés?
A törvény már rég feledésbe merült, Wekerletelep viszont továbbra sem kapott új italmérési engedélyt. Még mindig csak az az egy Pannónia utcai vendéglő árválkodott a környéken. Mindössze annyi változott, hogy Borovszky Lajostól időközben Széphelyi Kálmán örökölte meg a monopóliumot.
A Magyar Közélet újságírója 1932-es cikkében nem is olyan finoman utalt rá, politika lehet a háttérben. „Kispesten úgyszólván minden házban van vagy vendéglő, vagy kiskorcsma, de legalább egy pálinkamérés, Wekerletelepen összesen csak egy lokálban lehet itókát kapni: bort, sört, pálinkát. Kispesten tengődnek és tönkremennek a korcsmárosok, Wekerletelepen az az egy, monopóliumának így látszik fölényes birtokában, nemcsak in floribus, hanem ma már hatalmas, állítólag többmillió pengőnyi vagyon ura. Már sokaknak ütött szeget a fejébe ez a különös helyzet. Hogyan lehetséges, hogy évek hosszú sora óta hiába kísérleteznek Wekerle-telepre szóló italmérési engedély megszerzésével. Valami titokzatos erő sohasem engedi ezeket a kéréseket a keresztülvitelig. Kispest italmérői ámulva és kétségbeesve nézik ezt a csodát. A Széphelyi vendéglő természetesen mindig zsúfolt.”
Kispest és Wekerletelep: a két véglet
A közigazgatásilag összetartozó városrészeknél (Kispest és vele Wekerletelep 1950-ben csatlakozott Budapesthez) a teljes egység „kocsma sűrűségét” nézve osztották az italmérési engedélyeket. Ezért az a faramuci helyzet állt elő, hogy mivel Wekerlén 22 ezer lakosra jutott egyetlen vendéglő, addig a vele egy egységet képező 45 ezres Kispesten 100 is akadt. Az aránytalanság miatt 1937-ben kisebb lázadás tört ki. „A kispesti vendéglősök és kocsmárosok ipartársulata azt kéri, ne adjon ki további italmérési engedélyeket a pénzügyi hatóság, és a már kiadott engedélyeket kihalási rendszerrel, vagy másféle törvényes módon korlátozzák” – számolt be a kezdeményezésről az Uj Nemzedék.
A második világháború után hosszú évekre az az egyetlen hely is bezárt. 1946-tól a Szociáldemokrata Párt helyi irodája rendezkedett be a Pannónia út 15-ben. Ők ugyan 1948-ban lehúzták a rolót (országosan is), étterem viszont csak 1953-ban nyitott itt újra Pannónia néven. Egészen a 80-as évekig megint ez a vendéglátóegység árválkodott Wekerletelepen. A rendszerváltáshoz közeledve aztán rövid időn belül több másik nyitott ki.