Állami Gazdaságtól a Varga Pincészetig, 2. rész: megszületik a Varga Pincészet elődje

A Badacsonyi Állami Gazdaság badacsonyörsi telepének történetén keresztül megismerhető az 1945 utáni egész magyar borágazat története. A cikksorozat második része a badacsonyörsi tervek elkészültétől a szocialista éra utolsó fejlesztéséig eltelt 15 évet öleli fel.

Az 1953-ban alapított Badacsonyi Állami Gazdaság (BÁG) kis túlzással a teljes Balaton-felvidéken aktívan borászkodott. A megannyi területről szüretelt szőlőt kezdetben szétszórva, 42 államosított pincében dolgozták fel. Ezek jelentős része ráadásul 18-19. században épült egykori nemesi kúriákhoz tartozott . Mint a cikksorozat első részéből kiderül, ez a szétaprózott és elavult infrastruktúra furcsa helyzeteket szült.

Ehhez képest az már szinte mellékes, hogy a BÁG nem önálló egységként, hanem mindvégig a Badacsonytól autóúton 75 kilométerre található aligai-tekeresi állami gazdasággal szoros szimbiózisban működött. „A balatonaligai központ műhelyéből szervizeltük az egész északi part gépparkját is” – mesélte a Gasztrorégésznek Deák Bárdos Péter. A szakember 1964-ben került Aligára, majd 1979-től ő lett a Badacsonyi Állami Gazdaság főmérnöke.

Megszületik a Badacsony-terv

A kommunista államvezetés hamar belátta, hogy ez a szerkezet kevéssé alkalmas a feneketlen KGST-piac ellátására. Szükség volt egy nagy kapacitású badacsonyi borkezelő, -tároló és -palackozó üzem megépítésére. A projekt többszöri belengetése majd jegelése után végül 1967-ben álltak neki tényleg. Eközben a kijelölt helyszín is változott. 1955-ben még a Balaton partjától valamivel messzebb fekvő badacsonytomaji Grófdomb szerepelt a tervekben. Végül azonban egy a vízparttól csak vasúti sín és a főút által elválasztott badacsonyörsi telek lett a befutó.

„A közlekedés a Grófdomb esetében nehezen lett volna megoldható. Még a megvalósult helyen sem ideális, nincs iparvágány, miközben folyamatosan vasúton exportáltunk a Szovjetunióba. Persze a 71-es úton még mindig könnyebb volt eljuttatni a vonatra a bort, mint ha a Grófdombról kellett volna” – valószínűsíti a helyváltoztatás okát Kulka Gábor. Ő 1971-ben friss diplomásként került a BÁG-hoz, később vezette az új badacsonyörsi pincét. Ma nyugdíjasként, nem utolsó sorban kiváló helyismerete okán, a Varga Pincészet tanácsadója. (A mai badacsonyi állapotok össze sem hasonlíthatók az akkoriakkal. Szintén Kulka mesélte, a 70-es években a Badacsony annyira tetszhalott állapotba került szezonon kívül, hogy nem találtak főborászt az üzemhez. Senkinek nem volt ugyanis ínyére hat hónap téli álom.)

AGROTERV, MEZŐBER

A megvalósult badacsonyörsi komplexum terveit a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (Földművelésügyi Minisztérium elődje) két vállalata, az AGROTERV (Mezőgazdasági Tervező Vállalat) és a MEZŐBER (Mezőgazdasági Beruházási Vállalat) jegyezte. A munka dandárját előbbi végezte. A 200 mérnököt foglalkoztató AGROTERV sertéstelep, baromfifeldolgozó, üzemanyagtároló és tápszerüzem mellett ekkor már túlvolt többek között egy vaskúti, egy nagykőrösi, egy villányi és egy móri borkombinát megtervezésén. 1970-ben a Mezőgazdasági Építési Szemlében megjelent cikkben részletesen leírták, miről is szólt a badacsonyi megbízás.

„A Gazdaság olyan szőlőfeldolgozó terveit kérte az AGROTERV-től, amely a badacsonyi szőlőtermő terület – mintegy 450 kataszteri hold – közel 20 OOO mázsa termésének feldolgozásán, a keletkezett must erjesztésén, borkezelésén, érlelésén és palackozásán kívül lehetőleg a környező termőterület cca 20 OOO hektoliter bor kezelésére és palackozására is alkalmas legyen a legkorszerűbb módon. A megoldásnak figyelemmel kellett lennie arra a semmiképen sem elhanyagolható körülményre, hogy a nagyüzemi szőlőfeldolgozó technológia ne fossza meg egyéniségétől a nagymúltú borfajtákat (olaszrizling, szürkebarát, zöldszilváni, kéknyelű, furmint, hárslevelű, rajnai, rizling, Sauvignon stb.) attól az egyéniségtől, amelyet éppen a kis- és középgazdaságok eljárásaival érhettek el. (…) A feldolgozásra váró szőlőmennyiség közel 80%-a olaszrizling, míg a maradékot több, mint tízfajta szőlő adja. A korszerű nagyüzemi szőlőfeldolgozó bortároló egységei – ezer hl nagyságrendet megközelítő, üvegcsempe béléses vasbeton tárolók – a kicsiny mennyiségeket jelentő tételek tárolására alkalmatlannak bizonyultak minőségi és hegyvidéki borok esetében, így Badacsonyban is, ezért számukra ászokhordós tárolótér kialakítása vált szükségessé. Az AGROTERV borkombinátokban kialakult ászokhordós – vasbeton tartályos tárolótér arány (cca 1 : 10) erős korrigálásra szorul Badacsonyban, figyelemmel a kis mennyiségeket jelentő sokfajta tárolhatóságára. Az ászokhordós tárolótér rosszabb alapterület kihasználású, mint a vasbeton tárolótér, ezért növekedése a borkombinát egész területigényét jelentősen megnöveli. A rendelkezésre álló terület megkötöttsége, a domborzati viszonyok, megbízónk és a technológia előírásai egyértelműen a korábbiaktól (horizontális üzem) eltérő, vertikális üzemhez tartó megoldást javasoltak. Mi érthető vertikális üzemen? Egyik megfogalmazásban: ha a technológiában szereplő anyagok mozgatására a gravitációt használják fel. És szőlőfeldolgozók esetében? Ha a must, bor szivattyúzási munkáját javarészt a gravitációra bízzuk.”

(Az úgynevezett gravitációs borászat, ahol a többemeletes építménynek köszönhetően a szőlő és a bor gépek nélkül mozgatható a következő munkafázisába, akkoriban kifejezetten modernnek számított Magyarországon.) Külön szót érdemel a 6 hektáros terület kertje, amit egy igazi nagyágyú tervezett Dr. Ormos Imre személyében. A műkertész, kertésztanár Ormos a mezőgazdasági tudományok doktora, a hazai kerttervezés iskolateremtője volt. Munkásságáért 1962-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Badacsonyban többek között azt a feladatot kapta, hogy az AGROTERV által emelt épületet úgy vegye körbe fákkal, hogy az ne látszódjék a tóról. Bár a sorozatos átépítések miatt a kert eredeti jellegéből egyre kevesebbet őriz meg, Ormos „hívei” a mai napig elzarándokolnak a Varga Pincészethez, hogy megcsodálják.

Volt kép, nincs szobor

1967-től a helyi és országos média buzgón követte a fejleményeket. Ezekből a tudósításokból kiderül, még 1969-ben is tarthatónak gondolták az 1970-es átadást, hogy a kivitelezési költségek az eredetileg tervezett 44 millióról már ekkor 54-re növekedtek és hogy óránként 2000 liter bor palackozására képes töltőberendezést terveztek üzembe állítani. A Népszabadság nem felejtett el beszámolni a külcsínt értintő elképzelésekről sem.  „A Balaton legújabb pincéjének úgynevezett rendezvénycsarnokát Udvardi Erzsébet festőművész és R. Kiss Lenke szobrászművész képzőművészeti alkotásai díszítik.”

Mindkét művész logikus választásnak tűnt. R. Kiss Lenke 1964 óta Veszprémben élt. Udvardi Erzsébet – amint arról az első részben esett szó – ösztöndíjasként korábban vendégeskedett a BÁG-nál, majd Badacsonyban telepedett le. R. Kiss Lenke alkotása csak valószínűsíthető, hogy nem készült el, a kolléganőről pontos információkat tudni. „Udvardi Erzsébet faliképe, bár a hivatalos megrendelő fennmaradt, biztosan nem született meg” – mondta a Gasztrorégész kérdésére Udvardi Anna, a művésznő unokahúga, hagyatékának gondozója. Született viszont egy panno a rendezvénycsarnokba Czinke Ferenctől. Ez a mai napig megtekinthető eredeti helyén. Az 1926-ban született, Munkácsy-díjas magyar grafikus- és festőművész Szüreti ünnep című képe a kor szocialista ízléséhez képest meglepően újhullámosnak hatott.

Start és ünnep Badacsony-módra

Az 1973-as szüret termésének feldogozása már a badacsonyörsi üzemben fejeződött be. Az építés első üteme mindazonáltal pár hónappal később, a Hegyeshalomtól keletre fehér hollónak számító holland gyártmányú palackozó beüzemelésével zárult le. Decemberben adta át hivatalosan is Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a végül 72 millió forintra rúgó beruházást. (A negyvenkettőből pár pincét párhuzamosan tovább használtak préselésre, erjesztésre. Badacsonyra ez a munkafázis kevésbé volt jellemző, ott történt viszont a különböző tételek elegyítése, érlelése, palackozása.)

A lapok, élükön a megyei Veszprémi Naplóval, uniszónó áradoztak a végeredményről. „Az épület földfeletti része csupa üveg. Akár a Balatonhoz illő látványos étteremnek nézhetné az ember, pedig egészen más a létesítmény rendeltetése. Utolsó simításaikat végzik az építők, a szerelők, a parképítők, hogy a küszöbönálló avatás napjára minden a helyére kerüljön a Badacsonyi Állami Gazdaság borkombinátjában. Hároméves munka után tesznek pontot munkájuk végére az építők. Nagy munkát végeztek létrehozói, hisz pontosan 33 vállalat tevékenységét kellett összehangolni.”

Csontvázak a szekrényben

Az átadáskor természetesen az örömé volt a főszerep és feledésbe merültek a kivitelezés körüli nehézségek. Például a BÁG és a Dunántúli Vízügyi Építőipari Vállalat (DUVIÉP) kálváriája, amit szintén a Veszprémi Napló írt meg három évvel korábban. „Az addig többnyire csak csatornázással, vízműépítéssel foglalkozó vállalat kötelezte magát egy hatalmas bortároló és borfeldolgozó megépítésére Badacsonyörsön. (…) A vállalat nagy lelkesedéssel kezdett munkához, amely az elején még meg is felelt profiljuknak, hiszen a bortároló pince megépítéséhez 20 ezer köbméter földet kellett kiemelni. A különböző mélyépítési munkák sem okoztak fejtörést, az erőn felüli vállalás azonban annál többet. Mert nemcsak Badacsonyodon, hanem még öt megyében, ki tudja hány munkahelyen kellett helytállnia a vállalatnak. Kapkodás, szervezetlenség, munkások jöttek – mentek – a beruházás kivitelezése lelassult, sőt, voltak hetek, amikor még embert sem lehetett látni a környéken.” A helyzet olyannyira elmérgesedett, hogy a BÁG utóbb lecserélte a DUVIÉP-et és más kivitelező után nézett.

Az erőltetett menet további kellemetlenségeket szült. „A végére nagyon felgyorsult az építkezés, hogy a többször módosított határidőt be lehessen tartani. Ezért egyes részleteket elnagyoltak. A szennyvízelvezetés például alul lett méretezve. Figyelmeztetésünk ellenére túl vékony csövet használtak, ezért a pincében mindig szennyvízszag terjengett, amit a fahordók magukba szívtak” – árulta el a már idézett Kulka Gábor.

Hasonló hiányosságokat tárt fel az 1980-ban a Kertészeti egyetemen (éppen Kulka Gábor konzulenssége mellett) megírt, A Balaton környezetvédelmének kérdései egy parti telepítésű borászati üzem tevékenységének tükrében címet viselő szakdolgozat. Szerzője megállapította, hogy miközben a badacsonyörsi borászat 1974 és 1978 között megháromszorozta borkibocsátását, „a megnövekedett mennyiséget is a régi technológiával állítják elő, és ami ez esetben fontos, a szennyvíztisztító berendezések sem akkora kapacitásra vannak méretezve”. Mindezt úgy, hogy az 1978-as új környezetvédelmi előírások alapján a Balaton és vízgyűjtő területe a legszigorúbb vízminőségvédelmi szabályok alá esett.

Fejlesztések a Badacsony lábánál

Ezekre a problémákra megoldás már csak a rendszerváltás után, immár a Varga Pincészet fejlesztéseinek köszönhetően érkezett. Pedig 1982-ig még a BÁG égisze alatt is folytatódtak a beruházások. Saválló tartályokkal bővült a tartálypark, új préseket helyeztek üzembe és úgy általában az egész gépparkot korszerűsítették. „A szőlőfeldolgozó gépek magyarok voltak, a töltőberendezést, szeparátort nyugatról szerezhettük be. A töltőt a nyugatnémet Seitz cégtől vásároltuk, a szeparátort és vörösboros érlelő berendezést pedig a svédektől. Jártunk a gyárakban, és a magyar kereskedelmi cégek is rengeteg nyugati üzletkötőt küldtek hozzánk. Ők részletes termékbemutatót tartottak nekünk” – válaszolta Deák Bárdos Péter arra kérdésre, a vasfüggönyön innen hogyan tájékozódtak a nyugati választékról. A magyar állam nagyvonalúsága csak a gépvásárlásig terjedt. A gyártói szervízt és az eredeti pótalkatrészeket már nem finanszírozta, így Deák Bárdosék a BÁG aligai műhelyében maguk voltak kénytelenek mindent összeeszkábálni.

A Varga-éra kezdete

Ilyen körülmények között és állapotban jutott el a BÁG badacsonyörsi telepe a rendszerváltásig, hogy aztán a privatizáció során Varga Péter megvásárolja azt. Az 1993-ban kezdődő „Varga éráról” van szó a cikksorozat harmadik, befejező részében.

Címlapfotó: Veszprémi Napló / Arcanum