Sokáig egy igen sajátos gasztronómiai világrekordot tartott a fénykorában 22 ezer lakosú Wekerletelep.


Sokáig egy igen sajátos gasztronómiai világrekordot tartott a fénykorában 22 ezer lakosú Wekerletelep.

Az 1904-ben megnyitott Philanthia virágbolt művei évtizedekig meghatározták a jómódú lakások étkező helyiségeinek látványvilágát.

A komoly kivitelezési hibáktól az egészen viccesekig minden jutott a Normafára. Az Olimpia szálló hiányosságainak pont azok itták meg a levét, akiknek eredetileg készült.

1953. augusztus 20-án nyitott meg a Népstadion, a Puskás Ferenc stadion elődje. Közép-Európa egyik legnagyobb sportlétesítményénél minden területen nagyot álmodtak az illetékesek.

Hazai hírességek a konyhán, külföldi világsztár a teniszpályán. A Fonográf klub vitán felül a 80-as, 90-es évek ikonikus szórakozóhelye volt. Segítségével bepillantást nyerhetünk a rendszerváltáskori társasági életbe.

A 75 évesen elhunyt Szőke István a focipályán és a sörözőjében egyaránt maradandót alkotott. Márciusban a Gasztrorégész meglátogatta az általa üzemeltetett legendás klubot, ekkor adta utolsó interjúját.

Egyetlen épületben benne foglaltatik a Balaton szinte teljes újkori története, falait műalkotások díszítették, asztalánál ült Jókai Mór író, Egri József festőre itt talált rá az életre szóló szerelem. A jelenlegi tulajdonos Laposa-családnak hála a legendák megelevenednek a szemünk előtt, ha betérünk az egyébként a mai kor igényeit is tökéletesen kielégítő Hableányba.

A 144 évig üzemelő legendás Kárpátia étterem tulajdonosai fura ügybe keveredtek a második világháború éveiben.

Az 1967-ben megnyitott Budapest Szálló nemcsak a formája, hanem a hozzá kapcsolódó emberek és történetek miatt is Buda egyik szimbólumává vált.

Mikor nyitott a Szomszédok presszója? Miről volt inkább hírhedt, mint híres? Melyik politikusunk járt oda? Melyik zenekar forgatott ott klippet?