A komoly kivitelezési hibáktól az egészen viccesekig minden jutott a Normafára. Az Olimpia szálló hiányosságainak pont azok itták meg a levét, akiknek eredetileg készült.
Hosszú utat járt be a Normafa látképét közel fél évszázadon át meghatározó Olimpia szálló, mire ezen a néven sportszállóként 1972-ben megnyitotta kapuit. Már 1968-ban felmerült az állampárt részéről egy szálló felhúzásának gondolata a Svábhegy (akkori nevén Szabadság-hegy) szívében. A tervek szerint a Balatonon már kipróbált, úgynevezett touring kategóriájú hotel épült volna itt is. A touring – így a projektre kijelölt Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat igazgatója a Népszabadságnak – „a gyorsan és gazdaságosan felépíthető, a tömegturizmust szolgáló, olcsó, kényelmes kis szállodák összefoglaló elnevezése” volt akkoriban. Ennek megfelelően 1969-es indulással és egy év építkezéssel számoltak az illetékesek.
Touringból Olimpia szálló
Nyilvánvalóan nem ezért lett menet közben Olimpiára átkeresztelve, de kétségtelen, hogy nem érdemelte ki az említett, gyorsan épülő szállókra használt touring nevet a hotel. 1970-ben, vagyis az átadásra eredetileg kijelölt időpontban kezdődött még csak az alapozás és az egy évesre tervezett munkálatok is elhúzódtak. Emiatt a második céldátumra, vagyis a budapesti Vadászati Világkiállítás 1971 augusztusi megnyitójára sem sikerült átadni.
1972 júliusában viszont már látszott a fény az alagút végén. „Befejezés előtt áll a Szabadság-hegyen Budapest új szállója, a Hotel Olimpia” – kürtölhette világgá az Esti Hírlap. Erre az időpontra is került egy avatási apropó. Az 1972. augusztus 26-án kezdődő müncheni olimpiára készülő magyar sportolók egy részét akarták itt elszállásolni a felkészülésük idejére. Ez már összejött, augusztus 1-én 94 sportoló vette birtokba az Olimpia szálló úgynevezett téli szárnyát.
Pár nappal a beköltözés előtt azért még javában zajlott a finomhangolás – ez egyértelműen látszik a Népsport épületbejárás utáni beszámolójából. „Kisebb-nagyobb gondok még vannak, például nem készül el időben a hűtőkamra. (…) A Pannónia Vállalat, mint üzemeltető, csak akkor tudja átvenni az épületet, ha időben bekötik a gázt. (…) Bizonytalan még, mikor készül el az Olimpia telefonalközpontja. (…) A szállodai ágyak átlagos hossza két méter. Hat ágyat ki kell cserélni, mert Szívóséknak (Szívós István, a vízilabda válogatott tagja – a szerk.) még ez a méret sem megfelelő.”
Ehhez képest valóságos dicshimnuszt zengett ugyanennek a lapnak a szerzője alig pár nappal később, a megnyitó alkalmával. „Finom, pasztellszínű falak, fotelek, szőnyegek. Köröskörül hatalmas olimpiai tablók, az emeleti folyosók falán pedig kilencvenöt magyar olimpiai siker kivívóinak nagyított képe. Hát lehet ennél vonzóbb, kedvesebb bármiféle szállás magyar sportolók számára?”
Dőlnek ki a csontvázak
Mint utóbb kiderült, az első írás fedte inkább a valóságot. „Az épület szép volt, kényelmes, probléma csak akkor állt elő, amikor szakadni kezdett az eső, s kiderült, a szigetelés korántsem sikerült a legjobban. Vagy talán be sem fejezték határidőre a munkát. A legfelső szinten elszállásolt sportolók szekrényeibe befolyt az esővíz, eláztak a ruháik, ám mivel a szálloda nem volt tele, más szobákba költözhettek át” – emlékezett vissza a Magyar Nemzetben 2012-ben Gyarmati Andrea, aki egy ezüst- és egy bronzéremmel tért haza Münchenből. De nem csak javítási munkálatok folytak, a kert füvesítése szintén a sportolók ott tartózkodása alatt zajlott.
A nyugalom ára
Adódtak gondok a hotel elhelyezkedéséből is, illetve abból, hogy szigorúan csak az olimpikonok lakhattak bent ebben a négy hétben. Ezt talán Szenteleki Sára középtávfutó esete példázza a legjobban, megpróbáltatásairól a Nésport számolt be. „Kezdődik a nap az Olympia szállóban. Szenteleki Sára fent lakik, férje pedig reggelente teljes sportfelszerelésben felszalad a hegyre tíz kilométert, hogy felesége reggeli edzésit ellenőrizhesse. De először elviszi hároméves kislányukat a nagymamához. Stopperes edzés fent a hegyen, rövidebb, erősebb résztávok, gimnasztika, azután búcsút vesz nejétől, szalad a városba ebédelni, elhozza a gyereket és megy a Népstadionba, ahol a busz leteszi Sárit a délutáni edzésre.”
A legrosszabbul azonban valószínűleg Bakai József járt az Olimpia szállóval. A Csepel tízpróbázójának azzal akadt problémája, hogy a fővárosi edzőpályáktól távol eső hotelbe a sportolókat gyűjtőbuszok vitték vissza – meghatározott időpontban. „Amikor a keret már az Olimpia Szállóban lakott, előírták, hogy edzeni csak 3 órától 6 óráig lehet, mert később nincs autóbusz a hegyre. Nekem még jólesett volna, mi több, kellett volna a gyakorlás, de így szólt a parancs” – panaszkodott az olimpia után 2 hónappal a Magyar Ifjúságnak. Bakai felkészülése eleve viszontagságosra sikeredett, mondhatni ez volt az utolsó csepp a pohárban. Bár komoly reményekkel vágott neki az olimpiának, mindez rányomta bélyegét a teljesítményére. Az utolsó számokra már ki sem állt Münchenben. „Jutalmul” egy éves eltiltást kapott a hazai szövetségtől, amivel gyakorlatilag kettétört a pályafutása.