Az állam egymásnak ugrasztotta a leghíresebb magyar vendéglátó család tagjait

Felülről nyúltak bele az akkor már az állami színeket képviselő Gundel Ferenc és a még a családi éttermet vezető Gundel Imre meccsébe, amit 1949-ben egy pályázat kapcsán vívtak.

Aligha gondolta a család európai hírét megalapozó Gundel Károly, hogy két fiának egy napon élesben össze kell mérnie vendéglátós tudását. 1949-ben mégis valami hasonlóra került sor egy állami pályázatnak hála, amin Gundel Ferenc a Gellért szálló színeiben, a tizenharmadik, legkisebb gyermek, az alig 22 éves Gundel Imre pedig (a sokat betegeskedő és magát Grazban kezeltető apjuk távollétében) a Gundel étterem nevében indult.

További pikantériát adott a vetélkedésnek, hogy az idősebb testvér ekkor már az államot képviselte, a Gellért szállót 1948-ban államosították az éttermet vezető Ferenccel együtt, a városligeti „családi ékszert” viszont még nem érte el a kisajátítási hullám. Így fordultak rá 1949 januárjára, amikor a kommunista vezetés egy nagyszabású fogadás előkészítésébe fogott és mindkét testvért felkérte ajánlattételre. „A miniszterelnökség egyszerre hívatta be Gundel Ferencet és Imrét. Az egyiket egy földszinti, a másikat egy emeleti szobában ültették le titkárnő és írógép mellé, azonos feladattal: készítsenek kalkulációt a megadott étel és italválasztékhoz. Egymástól messze elkülönítve dolgozott a parlamentben a két Gundel fiú, nagyjából egyszerre készültek el” – idézi fel az esetet a Tükör című folyóirat két évtizeddel később.

Nem volt meglepő a „maszek” Gundel meghívása, hiszen a második világháború után sokáig jóformán ők voltak az egyetlenek, akik – a család előrelátásának és a befalazott eszközöknek hála – színvonalasan le tudtak bonyolítani nagy rendezvényeket. „Borzalmas volt a 45-46-os tél, a tönkremenéstől csak az mentett meg minket, hogy az állami, követségi, nagyvállalati banketteket csak nálunk tudták megrendezni” – írja Gundel Imre 1987-ben megjelent Gasztronómiáról, Gundelekről című könyvében.

Az 1949-es, testvérével vívott párbajról is részletesen beszámol a kötetben. „Január 17-én felszólított a miniszterelnökség, tegyünk árajánlatot 1400 személyes parlamenti fogadásra, a házigazda Szakasits Árpád köztársasági elnök. A mi maszek cégünk mellett ugyanilyen felkérést kapott négy államosított cég.” A négy államosított cég között ott volt a Gellért szállónak a bátyja által vezetett étterme is, először mégis úgy nézett ki, hogy az öcs kapja a megbízást.

Már csak az állam részéről illetékes gazdasági hivatal aláírására várt, amikor kiderült, mégse annyira egyszerű az ügy. „Szakasits Árpádné mint háziasszony maga is készített egy összeállítást és szeretné látni az összes ajánlatot.” A másik négy pályázó a halasztás hírére erős lobbizásba fogott, ennek ellenére a Gundel tűnt befutónak. „Bár az én áraim 6-8 százalékkal magasabbak voltak, mint például az állami Gellérté, de az ő sablonos tálaikkal szemben nálunk olyanok szerepeltek, mint óriásfogas egészben tálalva, kecsege rákkal, süllőtekercs, borjúgerinc, kacsa narancsos kocsonyában, fácán tolldíszben, vadsertésfej-galantin saját bőrében” – magyarázza könyvében Gundel Imre.

Harmadnap aztán ismét behívatták a kétfősre szűkült verseny résztvevőit, ekkor zajlott az ominózus testvérpárbaj a parlament épületében. „A mindig kedves Bajkay Lajos bátyám (a gazdasági hivatal vezetője – a szerk.) közölte: a beérkezett ajánlatokból a miniszterelnökség (!) készített egy összeállítást árak nélkül. Az egyik példányt én ott azon nyomban árazzam be, a másikat ugyanakkor egy emelettel feljebb az állami Gellért megbízásából Feri bátyám árazza. Az említett ínyencségeknek nyoma sem volt már, és az is természetes, hogy ezúttal is 6-8 százalékkal drágább voltam. (…) Most már minden rendben volt, egy és ugyanazért az állami vállalat nem kért annyit, mint a zsugori maszek.”

Így kapta meg végül az állami Gellért a megbízást, a történeteknek azonban ezzel még nem volt vége. „Azután jöttek az okosok: ne adjak nekik semmit kölcsön, akkor nem tudják lebonyolítani. S ez így volt igaz. Mindössze három apróságot nem vettek figyelembe. Hogy egyrészt ezt bátyámmal nem tehetem meg; másrészt én sem boldogultam volna az ő segítségük nélkül; végül nagyon is lehetséges lett volna, hogy emiatt másodperceken belül államosítanak. Így aztán nemhogy fogyóeszközöket, még tanácsokat is adtam nekik.”

Fogyóeszközök ide, tanácsok oda, a Gundelt bő két hónap múlva, 1949. március 25-én mégiscsak államosították, ami után még egy abszurd jelenet játszódott le a két testvér között. „Nem sokkal később valamilyen alkalomra mi kértünk kölcsön a Gellérttől egy tízszemélyes ezüst kávéskannát, amit nem tudtunk már visszaadni, mert közben államosítottak. Kérték vissza, a kanna azonban nálunk is leltárba vétetett.”

A parlament aztán hamarosan újra felbukkant a Gundel étterem életében: az 50-es években ők „nyerték meg” az Országház büféjének üzemeltetését. Mindazonáltal Imre ebben már nem vett részt, a család ugyanis közben kuláknak találtatott és mint olyan, kitelepíttetett a hortobágyi Berettyószentmártonba.