Farkas Bertalan az űrutazás hőskorában repülhetett, az ellátása mégsem volt kezdetleges. Nagyon érdekes az is, milyen a Földön nem létező problémákat kellett megoldani az űrmenü tervezésénél.
– Étvágya van?
– Kitűnő. A koszt jó. Jóízű a kenyér libamájjal…
Ez a rövid párbeszéd 1980. májusában hangzott el, de nem a balatonaligai luxus pártüdülőben, még csak nem is a szocializmus egyik legelőkelőbb magyar szállodájának számító Royal szállóban, hanem a Szaljut-6 űrállomáson tartózkodó Farkas Bertalan és a földi irányítás között.
Az űrhajós május 26-án indult el Valerij Kubaszovval a szovjet űrállomásra, majd június 3-án tért vele vissza a Földre – ezzel első magyarként járt a világűrben.
A nyolc nap történéseit az egész világon, de különösen a keleti blokkban kísérték kitűntetett figyelemmel. Nem a fenti kérdez-feleleket leközlő Nyegyelja című szovjet lap volt az egyetlen, aki a Farkas Bertalannal együtt összesen négy fős legénység minden lépését dokumentálta – beleértve az étkezéseket is.
Az utolsó morzsáig ismert az űrhajósok menüje
A sajtó érdeklődése már jóval a kilövés előtt tetőfokára hágott. Farkas Bertalan és fennforgás esetén bevetendő „cseréje”, Magyari Béla 1978-ban költöztek ki a Moszkvától 40 km-re található Csillagvárosba, azon belül a Jurij Gagarin Űrhajóskiképző Központba, hogy megkezdjék a felkészülést. Ott a szülők többször is meglátogathatták őket, ezeknek a látogatásoknak is fennmaradt a menüje. „Farkas Bertalan édesanyjának főztjét néhány különböző nemzetiségű űrhajós is megkóstolta már, amikor látogatóban voltak a kiképzőközpontban. Mondanunk sem kell, nagyon ízlett nekik. Egyébként Berti fia kedvenc ételét főzte a nemzetközi legénységnek: húslevest kézzel gyúrt metélt tésztával és töltött káposztát…” – írja például a Hajdú-Bihari napló az egyik ilyen látogatásról 1980-ban.
A ritka anyai hatalomátvételt leszámítva a Csillagvárosban eltöltött két év túlnyomó részében a vele kint tartózkodó felesége főzött Farkas Bertalannak, főleg magyaros ételeket. „Ez csak az űrutazás előtti utolsó héten változott meg, onnantól már azt kellett ennem, amit később az űrben is, hogy hozzászokjon a szervezetem” – meséli Farkas Bertalan a Gasztrorégésznek. Az az űrállomáson az alapélelmezésért teljes egészében a „házigazda” szovjetek feleltek, ők állították össze és elő a menüt. A nemzetközi ízlésnek megfelelő csirke-, disznó-, hal- és marhahúsételek mellett került az űrasztalra jó pár az orosz konyha büszkeségeiből. Ilyen volt a borscs (céklaleves), a szoljanka (raguleves), a kaviár vagy éppen a hagyományos orosz fekete kenyér. Farkas elmondása szerint ez utóbbi lett az egyik nagy kedvence. Az italválaszték hasonlóan bőségesre sikeredett, víz, tea, kávé, gyümölcslé alkotta. Tej viszont akkoriban még nem került az űrállomásra, a tejeskávét egy oldható tabletta segítségével imitálták.
Farkas Bertalan vitt ajándékot
A Szaljut-6 alapélelmezése 1980-ban rendhagyó módon kiegészült. Farkas vitt fel ugyanis egy magyaros ételeket tartalmazó, kalocsai mintás konzervcsomagot is három vendéglátójának. Maga a szállítókonténer is külön szót érdemel. A földi gyorsulás nyolcszorosát kibíró speciális dobozt a magyar Alumíniumipari Tervező és Kutató Intézet gyártotta le. A fogások, bár Magyarországon készültek, a szovjet Egészségügyi Minisztérium Orvosbiológiai Kutató Intézetének szigorú követelményeinek kellett megfelelniük, így pontos képet adnak az űrben érvényes szabályokról. Annál is inkább, mert ezt a csomagot valóban az utolsó morzsáig kielemezte a magyar sajtó.
Tudni lehet például, hogy eredetileg tíznél is több féle magyar fogás utazott volna, ám pár menet közben kiesett a rostán. „Két ételfajta, a tepertő és a desszertnek szánt gyümölcsrizs nem bizonyult alkalmasnak a három hónapos megfigyelő tárolás során. Két ételkonzervről, a sült kolbászról a sertéssültről helyhiány (…) miatt kellett lemondani” – írta a Magyar Hírlap 1980-ban a Konzerv- és Paprikaipari Kutató Intézet kísérleti konyháján tett látogatás nyomán. Végül így az alábbi 10 fogás utazhatott: libamájpástétom, sült csirke aszpikban, sonka, füstölt marhanyelv, sertésvagdalthús, sült vagdalthús, magyaros étvágyfalatok, rakottkáposzta, sertéspörkölt, babsaláta virslivel.
A tepertő itthon marad!
A tepertő és a gyümölcsrizs elhullása jól mutatja, tényleg rendkívüli higiéniai követelményeknek kellett megfelelni. Az említett kísérleti konyhánál pontosabb lett volna a „műtő” megnevezés, a már idézett Magyar Hírlap cikkben megszólaltatott Nuszbaum Béla elbeszélése alapján legalábbis biztosan.
A projektben szintén részt vevő Magyar Néphadsereg mérnök-alezredese magyarázta el, miként biztosítják, hogy szennyeződés ne jusson fel a magyar csomaggal az űrállomásra.
„Az alapanyag szállításával a legnagyobb mikrobiológiai tisztaság mellett dolgozó, egyébként külföldre is szállító vállalatot, a Pápai Húskombinátot bíztuk meg. Honvédségtől kapott, lepecsételt hűtőkonténerekben érkeztek meg Budapestre a legfrissebb vágásból származó, hibátlan húsdarabok, majd az intézet kísérleti üzemében, steril munkaterembe állított hűtőkamrában kezdték meg a szállítmány feldolgozását. A konzervek csupán egy százalékát tartalmazzák annak a csíramenynyiségnek, amelyet a magyar élelmiszerszabványok még megengednek.” (Az útitárs Kubaszovot nem hatotta meg ez az elővigyázatosság, szkafandere zsebében felcsempészett két kis csomag kaprot.)
Nem kisebb feladatott jelentett annak megvalósítása, hogy ha már feljutottak a konzervek, azokat minél egyszerűbben el lehessen fogyasztani a súlytalanság állapotában. „A hús nem lehetett egy darabban, apró kis kockákban kellett elkészíteni, hogy kanállal is ehető legyen. A pörköltekhez folyékony zaftot nem adhattak, a folyékony lé elrepülne az űrkabinban. Ezért zselés, kocsonyásító anyaggal kellett megkötni. Ha felmelegítik az ételt, akkor se váljék folyékonnyá.” (Útközben az űrhajón még nem, az űrállomáson az étkezőasztalba szerelt melegítőkön viszont már lehetett melegíteni.)
Étkezés súlytalanság állapotában
Ez a szemlélet természetesen nem csak a magyar csomagot jellemezte. A csoki pasztillákban, a kenyér és a szendvics vákumfóliázva falatnyi kockákban, az összes leves tubusban várta a sorsát. „Az volt a lényeg, hogy ne kelljen harapni. Egy falatot egyben be lehessen venni a szájba, hogy ne szálljanak a morzsák például a kenyérről” – magyarázza a Gasztrorégésznek a szigorú, már Földön elvégzett porciózás okát Farkas. Azért is volt fontos, mert a legénység a Földön nem tudta gyakorolni az étkezést. A felkészítés során ugyanis alig 30 másodpercekre tudták előidézni a súlytalanság állapotát.
Gyakorolhatta aztán a Szaljuton eleget. A napi 3000 kalória bevitelhez háromszori közös étkezés volt előirányozva a legénységnek, ezen kívül szabad rájárás volt a méretes éléskamrára. „Tipikus reggeli volt egy kenyér, amire a szi– emlékszik vissza a magyar űrhajós. ntén konzerv, májkrémszerű krémet kentem, előtte és utána ittam egy teát vagy kávét” Egyik ebédjükről a Hajdú-Bihari Napló is beszámolt. „A hagyományos orosz borscs után sertéspörkölt és más magyaros ínyencfalatok szerepeltek az étlapon, a személyzet szovjet tagjainak különös megelégedésére.”
Hogy ízlett?
Az utolsó két szót némileg árnyalják Farkasnak a 2015-ös, Simon V. László tollából megjelent visszaemlékezés kötetében leírtak. „Nekem, hogy őszinte legyek, mivel igencsak szeretem a hasamat, az egyik legnehezebb dolog volt a magyaros finomságok helyett mini konzerves, tubusos, dobozos űrételekre rákapni. Hiába van ezekre a pléh dobozokra kalocsai mintás betűkkel ráírva: ürüpörkölt juhász módra, pápai gulyás, kolozsvári töltött káposzta, virsli, libamáj és a többi finomság – azért az űrkaja csak űrkaja, akárhogy is szépítjük a dolgot.”
Ha már unták a standard választékot, a legnagyobb tréfamester Valerij Rjumin nekiállt főzni – derül ki szintén a könyvből. „A húsi finom, a magyaros krumplipüré itt a mennyben is mennyei. Az étvágyamnál csak kíváncsiságom volt nagyobb. Azt tudom, hogy Szabolcsban az édesanyám hogy csinálja a krumplipürét, de vajon Rjuminnak mi a titka? Egyszerű mint az üres kapura rúgott tizenegyes. Veszel egy porció szárított krumplit egy légmentesen zárt zacskóba bevezetsz egy katétert, azon befecskendezel némi forró vizet. Kemény marokkal nyomkodni kezded és néhány erőteljes mozdulat után már el is készült a selymes, finom krumplipüré.”
Farkas Bertalan űrebédje a magyar boltokban
Egy érdekes kezdeményezésnek köszönhetően a szerencsésebb „hazai szurkolók” pár falat erejéig Farkas Bertalannal együtt a föld felett érezhették magukat. A magyar konzervekből négyezer darab utángyártottat dobtak piacra Budapest három élelmiszerboltjában – állítólag nagy sikerrel. Kétségtelen, hogy libamájhoz akkoriban igen kevesen jutottak Magyarországon, holott 1980-ban hazánk adta a világ libamájtermelésének 40 százalékát. Az előállított 600 tonnából azonban 573 tonna külföldre ment – cserében 12 millió dollárral gazdagodott az államkassza. Valószínűleg ezzel együtt a limitált kiadásért sem tolongtak: a libamáj kilója akkoriban 600 forintba került 4000 forintos havi átlagfizetés mellett.
Akárhogy is, Farkas Bertalant jól tartotta fent a szovjet és a magyar állam, ezt a visszatérése utáni mérlegelés is bizonyította. A súlyvesztesége három kilogramm volt, ami bőven az előre várt határokon belül esett. Természetesen ezt is hamar volt alkalma visszaszedni magára. Édesanyja, mint azt a Repülés című folyóiratnak elárulta, ismét a kedvenceivel, csirkebecsinálttal, tyúkhúslevessel, rántott csirkével és töltött káposztával várta haza hős fiát.