Tovább a tartalomra

Történelmünk ételeken, italokon keresztül elmesélve

  • Ételek / Italok
  • Helyek
  • Emberek
  • Sztorik
budafok, iskola, pince, bor
Ételek / Italok

Hungária néven pezsgő először egy iskolában készült Magyarországon

A Gasztrorégész blog olyan dokumentumra bukkant, ami alapján kijelenthető: Hungária néven már az 1920-as években is forgalmaztak valamiféle pezsgőt. 2025-ben ünnepelte a Törley pezsgőpincészet a …

piros tojás
Ételek / Italok

Miért piros a tojás? – húsvéti ételes babonák és szokások

Hogy kerül a tehéntőgy az asztalra, a vakond a lyukba és a csont a szájba? Húsvéti szokások sonkával, tojással, tormával. Sonka A ki húsvétkor szenteletlenül …

corvin áruház homlokzat
Helyek

A 100 éve nyitott Corvin áruház első élelmiszerosztálya egyedülálló volt a maga nemében

A Corvin áruház élelmiszerosztálya olyan kínálatot és szolgáltatást hozott el, amilyet az ország addig még nem látott. 100 éve, 1926. március 23-án este 6 órakor …

kocsma
Egyéb kategória

11 évig tartott a magyarországi szesztilalom, ami a Szomszédokat és Hofit is megihlette

1978-ban részleges szesztilalom lépett életbe Magyarországon. A kárvallottak a legkülönbözőbb módon igyekezték kijátszani a korlátozásokat. Magyarországon az első országos hatósugarú szesztilalom 1919-ben lépett életbe, előbb …

Sztorik

Csatlakozz Te is a Gasztrorégész közösségéhez! KATTINTS IDE!

Csatlakozz a Gasztrorégész Facebook-csoporthoz, hogy biztosan ne maradj le az érdekes történetekről. A csatlakozáshoz nincs más dolgod, mint IDE KATTINTANI és miután megérkeztél a Gasztrorégész …

Mészöly Kálmán, emberek állnak és guggolnak egy épület előtt
Updated on 2024-05-282022-11-22Emberek

Mészöly Kálmán többször is belekóstolt a vendéglátásba

Mészöly Kálmán előbb borozót működtetett aktív pályafutása befejezése után, majd már edzőként betársult egy étterembe.

Tovább olvasom
foci vb, négy ember áll egymás mellett
Updated on 2024-05-282022-11-20Sztorik

Foci VB: tényleg a tészta volt az oka a mexikói 0-6-nak?

Számos legenda él arról, miért kapott az esélyesebb magyar csapat fél tucat gólt a szovjetektől az 1986-os foci VB első csoportkörében.

Tovább olvasom
bécsi kávézó, pult, székek, asztalok
Updated on 2024-05-282022-11-06Helyek

Bécsi kávézó a Fórum Hotelben: osztrákabb volt az osztráknál

A Bécsi kávézó a Forum szállóban valóságos fogalom volt a 80-as években, még Kádár János is tiszteletét tette ott.

Tovább olvasom
kövi pál, férfi fekete-fehér fotón
Updated on 2024-05-282022-10-31Emberek

Kövi Pál: titkos részletek az elfelejtett gasztrozseni életéből

Egyszerre volt a magyar szakácsművészet Puskás Öcsije és az erdélyi konyha Bartók Bélája. Már ez a két szál elég lenne egy izgalmas történethez, Kövi Pál élete azonban ennél sokkal többet rejt. A cikkben személyes sztorikat mesél az egykori jó barát, Ernyey Béla is.

Tovább olvasom
jégbüfé, fagylalt, nők
Updated on 2024-05-282022-10-24Helyek

Jégbüfé: 5 érdekesség a történetéből

Mi köze a jégkrémnek a bolt nevéhez? Miért nem készült egy ideig fagyi a Jégbüfé falai között? Mennyibe került anno egy gombóc?

Tovább olvasom
Telefonbár működés közben
Updated on 2025-10-082022-10-04Helyek

A Telefonbár története: így flörtöltek a 70-es években

A telefonbár mai szemmel megmosolyogtató formában igyekezett összehozni az egyedülálló férfiakat és nőket a 70-es években. Akkor viszont nagy sikere volt.

Tovább olvasom
Svejk cseh söröző belülről
Updated on 2024-05-282022-09-29Helyek

A Svejk vendéglő volt az első hamisítatlan budapesti cseh söröző

Az első valódi cseh söröző 1985-ben nyitott meg Budapesten. A csehszlovák-magyar koprodukció egy prágai legendát másolt, több-kevesebb sikerrel. Sörben viszont erősek voltak.

Tovább olvasom
Updated on 2024-05-282022-09-25Helyek

A Burger King történet: hol és mikor nyitott meg az első magyar?

A magyar Burger King történet: kalandosra sikerült az első budapesti üzlet megnyitása, viszont közben született egy rekord is.

Tovább olvasom
Updated on 2024-05-282022-09-21Helyek

Wekerletelep éttermeinek története: egy mind felett

Sokáig egy igen sajátos gasztronómiai világrekordot tartott a fénykorában 22 ezer lakosú Wekerletelep.

Tovább olvasom
Updated on 2024-05-282022-09-12Helyek

Philanthia virágbolt: asztaldíszeik korszakosak voltak

Az 1904-ben megnyitott Philanthia virágbolt művei évtizedekig meghatározták a jómódú lakások étkező helyiségeinek látványvilágát.

Tovább olvasom

Bejegyzések lapozása

Előző Oldal 1 … Oldal 8 Oldal 9 Oldal 10 … Oldal 13 Következő

Rólam

Geri Ádám vagyok, újságíró, borász és társasjáték tervező. Eddigi pályafutásom során gazdasági, műszaki, fogyasztóvédelmi újságírással is foglalkoztam, főállásban jelenleg egy gasztronómiai oldalt szerkesztek.

A gasztronómiában sem csak a jelen és jövő érdekel, szeretem a régi történeteket, ezért született a Gasztrorégész. Az általam felkutatott témák mellett felkérésre feldolgozom az étellel, itallal kapcsolatos cégek, termékek, márkák, vendéglátó egységek történetét is.

Geri Ádám

Segíthetek?

Felkérésre felkutatom és feldolgozom gyárak, termékek, márkák vendéglátó egységek történetét.

Írj nekem!

  • gasztroregesz@gasztroregesz.hu

Kapcsolat

  • gasztroregesz@gasztroregesz.hu

Hírlevél Feliratkozás

* Kötelező mezők
/* real people should not fill this in and expect good things - do not remove this or risk form bot signups */

Intuit Mailchimp

Szerzői jog 2024. Minden jog fenntartva Geri Ádám .